Kis színes Utazás

Család csak egy van (kivéve nekem, akinek kettő)

16 február 2016

Családlátogatás

hqdefaultMég vagy két héttel ezelőtt elutaztunk a festői Adanába családlátogatni, amitől engem már előre kivert a rossebes frász; na nem mintha a családdal bármi gond lenne, csak a legutóbbi családlátogatáskor, ami egyben az első is volt még 2013-ban történt, traumatizálódtam.

Alant jönnek a borzongató részletek.

Nem egészen úgy sikerült, ahogy.

2013 novemberében én és a lányok (aka. anyukám és a nővérem) izgatott lázban égtünk, ugyanis a Fatih meghívott minket Adanába, hogy megismerhessük a családját. Szívünkben kis rőzsedalok zengtek, orcáink kipirultak és lelkünk vígan bontogatta kicsiny lelki csipkéit.
Hetekig kerestük a tökéletes “köszi-hogy-itt-pecózhatunk-és-megismerhetünk-titeket” ajándékot. HETEKIG, ugyanis nem volt könnyű dolgunk; lévén vallásukat tartó muszlimok, a pre-férjem családja nem élt olyan élvezeti cikkekkel, mint a gyesznó vagy az alkohol, így kiesett a Tokaji, az Unicum, a pálinka és úgy általában a különböző égetett/füstölt/szárított/marinált szeszek, csakúgy, mint a Pick meg a Rákóczi. Úgy is mondhatnók, hogy a hungaricumok 99.8%-a.

Ám akkor jött a mentő ötlet, hogy ahá! tán vételezzünk őrül őrölt paprikát, mellé pedig pannonhalmi szerzetesek kezének-lábának munkáját dícsérő mézet! Hát mennyire jófejek vagyunk már! Hát hogy kitörpöltük! Hát mennyire megy nekünk ez a multikulti!
Miután belefáradtunk abba, hogy lapogatjuk a saját vállunkat, be is szereztük okosan a kiszemelt cuccokat, sőt, vételeztünk a paprikához egy csecse kis tárolódobozkát, ami garantáltan törésmentes és egy adanai konyha díszévé válik majd.

A repülőúton megbeszéltük, hogy milyen fontos az első benyomás, úgyhogy a legjobb lesz, ha a kutturális/nyelvi/nyelvtani/vallási különbségeket áthidalva, már az érkezésünk utáni harmadik percben az orruk alá tukmáljuk a mesés Nyugat kincseit, hadd lássák, kikkel is van dolguk! Éreztük, hogy nyert ügyünk van!

Az elhatározást tett követte. Megérkeztünk a családhoz, activity keretében eltársalgott mindenki mindenkivel (én meg öt felé fordítottam párhuzamosan), majd birtokba vettük a nekünk kiutalt szobát, és miközben anyukám és a tesóm ráugrottak a bőröndjeinkre és marcangolni kezdték, hogy hamarabb előkerüljenek a cuccosok, megkértem a Fatihot, hogy tessékelje át a családot a nappaliba, és ültesse le őket tornasorba, mert most olyan tárnak majd, amit eddig még nem (pontosabban paprikát és mézet, de akkor úgy éreztük, hogy ehhez bizony le kell ülni).

Ekkor belenéztem a bőröndömbe legott és a párzó szarvasbika hangját hallattam felkiáltottam, mert látám ám, hogy a gondosan ruháim közé csomagolt méz úgy döntött, hogy kitör az őt korlátok közé szorító üveg falai közül (Pannonhalmán biztosan a nyitott terekhez szokott) és egyenletesen beteríti a ruháimat, többek között a fehérneműimet is.
Ekkor a török nagymama egy aikido-mozdulattal arrébb rakott engem az útból, felnyalábolta a ruháimat (többek között ugye a FEHÉRNEMŰIMET) és dalolászva megjegyezte, hogy úgyis éppen mosni akart. A könnyed stílust kicsit árnyalta a tény, hogy kicsivel éjfél előtt jártunk.
Ezzel egy időben a Fatih anyukája és húga a konyhába távozott, ahonnan vizes rongyokkal megrakva érkeztek vissza, és minden tiltakozásunk ellenére nekiálltak kisikálni a mézet a bőröndöm belsejéből, és Allah kedvéért sem hagyták volna, hogy besegítsünk, úgyhogy a következő öt percben csak ültünk mint három fasz és feszengtünk, de gondoltuk nem baj, majd a paprikával szépítünk és akkor nem dobnak ki minket.

omghamsterA kis intermezzót követően visszatértünk az eredeti tervhez – nappali, család, ül, tornasor -, így büszkén előállíthattuk A Paprikát. Elhelyezkedtünk a szőrös, hófehér, pihepuha szőnyeg közepére helyezett puhi kanapén, és díszbe öltöztettük kicsiny szívünket. A Fatih apukája megilletődötten vette lapátkezébe a dobozkát, mi pedig kedvesen unszoló pillantásokkal jeleztük, hogy nyissa is ki.
Nem nyílik. Az a kurva doboz az istennek se akart kinyílni. Amikor már a Fatih apja kicsit kivörösödött és a szeme is tikkelni kezdett, anyukám készségesen elvette tőle azt a szart, hogy na majd ő, és egy avatott mozdulattal ki is nyitotta.

Utólag mindannyian sajnáltuk, hogy a nyitás pillanatában az a telibeba nyomorult doboz szájjal lefelé nézett.

Ahogy visszaemlékszem, mintha lassított felételt látnék, és hirtelen a “majd ha piros hó esik” kifejezés jut eszembe. A fehér szőnyeg, a paprika, ki fognak baszni minket, utcán alszunk, turáni átok, szégyenérzet, bárcsak plüss Parlamentet vettünk volna.
Aztán filmszakadás.

A következő dolog, amit észleltünk, az a Fatih anyukája és húga volt ismét, csak most nem rongyokkal közeledtek, hanem kommandós kúszásban, újságpapírral, amit értő kezekkel a lábaink alá csúsztattak, hogy majd ha felállunk, arra peregjen a paprikaeső fennmaradó része. De mi is éreztük és a szőnyeg is érezte, hogy ez igazából már tök mindegy.

A Fatih anyukája kissé lemondóan megkérdezte, hoztunk-e még valamit. Mondtuk, hogy nem. Mindenki megkönnyebbült.

Titkos kézjelekkel jeleztem a lányoknak, hogy húzzunk el aludni, mielőtt még bárkinek baja esne, mire mondták hogy jogos, csak előtte még toljunk egy zuhanyt, ha már egész nap úton voltunk.

A Dolog, Amit Nem Tudtunk Adanáról

güneş-enerjisi-adana-15_800x6001Mivel még a téli átlaghőmérséklet is 20-25° körül van, Adanában számos lakásba nincs bevezetve a gázfűtés vagy a meleg víz – ehelyett a képen látható napelemekből szereltetnek egy rahedlit a tetőre, ami nappal melegíti nekik a vizet és termeli az energiát. Általában még talonba beszereznek egy bojlert és azzal kihúzzák a zimankós, 15°-os napokat is.
Ebből ugye az következik, hogy alapjáraton akkor van meleg víz, amikor süt a napocska; emiatt az adanaiak többsége nappal ejti meg a napi pancsikálást, de mi ezt ugye honnan a pék faszából is tudtuk volna.

Amikor lefordítottam anyukám tisztálkodással kapcsolatos igényeit, a Fatih apja barátságosan tikkelő szemmel közölte, hogy nem gond, belövi a bojlert. Felkapta a Fatihot is és az erkélyre távoztak (az én fejemben két dolog fordult itt meg; az első a csoportos öngyilkosság, minek keretében most levetik magukat; a második, hogy a Fatih apja megpróbálja jobb belátásra bírni szeretett magzatát és lebeszélni rólam, de kiderült, hogy az erkélyen van a bojler). Hallottunk kattogásokat meg csöndüléseket, meg egy elhaló kiáltást is – utólag kiderült, hogy a Fatih apja leégette a szemöldökét a belobbanó lángnál.

Aznap kicsit szégyenkezve és gondterhelten fürödtünk.

Azóta sme tudom, hogyan történt, és szerintem a résztvevők közül senki sem tudja, de a családjaink jóban lettek. Talán van abban valami, hogy a nehézségek összehozzák az embereket.

Vagy a méz és a paprika.

You Might Also Like

10 hozzászólás

  • Reply Anyád 17 február 2016 at 23:58

    Drága Zsuzskám ! Milyen jó ezt újra felidézni, hiába no, nagyszerűen mutatkoztunk be, kiválóan képviseltük magunkat és csodaszép országunkat. Innen már minden csak jobb lehetett, tehát az ív rendben.

    • Zsutopia
      Reply Zsutopia 29 február 2016 at 20:27

      Ez megmagyarázza, hogy miért lettünk jóban 😀

  • Reply Fannibagel 20 február 2016 at 17:22

    Nagyon szívmelengető történet volt. Ő_Ő

  • Reply Jools 22 február 2016 at 23:57

    Na, hát ezért meséltetjük ezt mindig veled 😀 Te mondod a legviccesebben (holtversenyben anyád visszafogottabb, angolosabb előadásmódjával).

    • Zsutopia
      Reply Zsutopia 29 február 2016 at 20:28

      Szerintem anya jobban tolja, de megtettem, ami tőlem telt. :D:D

  • Reply 6 március 2016 at 20:51

    ezt a sztorit nem tudom megunni!!! még, még, még! 😀

  • Reply Vaandor 24 március 2016 at 00:16

    “Mondtuk, hogy nem. Mindenki megkönnyebbült.”
    😀
    Ezt úgy elképzeltem…

    • Zsutopia
      Reply Zsutopia 24 március 2016 at 07:22

      ? igen, mindenki boldogan fogadta hogy nincs több ajándék ?

    Leave a Reply