Mit rózsának hívunk

A török nevekről

baby-name-surprised-6Az oszmán, mint ősi pusztai nép, ki szegecses nyersbőr nyeregben üli meg lovát, egészen az 1400-as évek végéig a sámánista vallásban hitt, amikor is seg(g)ítő kezet nyújtottak az araboknak a Tökömtudja-Melyik Csatában, és ha már így esett, a vallásukat is átvették, és onnantól a muzulmán vallás szunnita ágát követik.
Ezzel együtt még a mai napig is megmaradtak sámánista jegyek a hitvilágukban; ilyen például az ártó szellemektől való félelem vagy a névadási szokások – a törökök jóval több figyelmet fordítanak az adott név jelentésére, mint a hangzására, emiatt meglepően sok ember rohangál eszméletlenül furcsán hangzó (értsd: nevetséges) nevekkel, mint például BÖRTECSÍNE, ami amúgy annak a farkasnak a neve, aki megmentette az oszmánok valagát valami rázós csatában.

A háttérlogika: Börtecsíne = dicső farkas, a török nép védelmezője; a kölyköm = az én édes kis mazsolám, aki dicsőséget szerez majd népének, mikor már elég nagy lesz ahhoz, hogy ne kakkantson maga alá; “ahá! Csak hogy megtámogassam a fényes jövendőt, életem piciny konyakmeggyét Börtecsínének keresztelem!”
(Még akkor is, ha így nem lesz sok barátja. A hősök amúgy is magányos _farkasok_, érted.)

Minden, ismétlem, MINDEN egyes török név valami tulajdonságot vagy (törökök által) dicső(nek vélt) cselekedetet/fontos népmotívumot jelent, jöjjenek a kedvenceim: Háború, Béke, Tiszta, Híres, Tökéletes, Dicsőséges, Hódító, Gazdag, Kemény Hold, Holdfény, Vezér, Nyugodt, Nővér, Pusztító, Oroszlán, A Szerájból Való, Ragyogó, Eső, Titkos, Díszes, Kedvelt, Bátor, Őszinte, A Szem Fénye, Istentől Jövő Fény, Erős Mint Egy Bika…

… és így tovább. Nem tudom eldönteni, hogy ezek új Pokémon-nevek, vagy valami elfeledettnek hitt vacsatu indián törzs tagjai.

He (f)unisex-bathroom-logo-hior She

Az első munkanapomon, mikor friss és ropogós tanárként beoldalogtam a szörnyikékhez és felnyitottam a naplót, meglepetten tapasztaltam, hogy a kölykök neve mellett fel van tüntetve a nemük. A dolgot kisebb rácsodálkozással fogadtam, de gondoltam a napló ennyivel is vastagabb lesz a végén, és valamivel növelni akarták a kiadvány testtömeg-indexszét, de aztán felvilágosítottak, hogy no-no, ez az adalék bizony fontos lehet, lévén hogy számos név uniszex. Mondom “tessék?”, és kiderült, hogy valóban; az olyan gyöngyszemek, mint Sziget, Gyermekek Védője, Eső, Tenger, bizony mindkét nem körében használatosak.
(Tényleg csak zárójelben jegyezném meg, hogy a válogatósabbaknak rizikós lehet vizsgálatra menni Dr. Prof. Adj. Sziget nőgyógyászhoz.)

A vezetéknevekről

Hogy mélyítsük a nevekkel kapcsolatos kakofonikus összhatást, meg kell említsem, hogy Atatürk tette kötelezővé a vezetéknév használatát, előtte a miénkhez hasonló “Béla fia Géza”-rendszerrel jelölték a nemzetségi hovatartozást. Atatürk kibocsátott egy vezetéknévlistát, amiről választani kellett, ha tetszik, ha nem, és a fentihez hasonló indián nevekhez így olyan földhözragadt vezetéknevek párosultak, mint “Felhő” vagy “Asztalosfia”, esetleg “Török Farkas”, így be kell vallanom, hogy az első pár török ismerősöm már a bemutatkozás alkalmával megnevettetett.

Ahogy aztán telt-múlt az idő, hozzászoktam az indián nevekhez és már képes vagyok meglátni az itteni névadási szokások szép és megható oldalát is; végtére is arról van szó, hogy már a születése pillanatában valami lényegessel és fontossal akarod felruházni/megoltalmazni/felvértezni azt, aki számodra a legértékesebb.

Ezzel együtt ha a férjem azt gondolja, hogy Sebesen Száguldó Oszmán Nyílvessző lehet a majdani közös utódunk neve, akkor nagyon téved.

“Mit rózsának hívunk” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Már megint nagyon jól szórakoztam. Vélhetően ugyanilyen vidám folyamat lesz majd jövendő kicsi unokám(im) elnevezése.
    Puszik Aranykám !

  2. Mit rózsának hívunk, bárhogy nevezzük, éppoly illatos. Legfeljebb egyes nevein jobban mulatunk vala.

  3. (Ugyanitt. Undok európai módon gurulva röhögök. Mintha a mi neveink jobbak lennének, pedig tényleg. Nem igaz, Kürt fiam? )

Hozzászólás a(z) Captain Juliet Deep bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..