Közügy

Kúrház a város szélén

30 október 2015

Magyarországon élsz? Mondj nemet a betegségre!

egészségügyGondoljuk szépen el, hogyan is vagyok én az egészségüggyel; amennyiben több sebből vérzek és habzik a pofám, akkor is inkább azt mondom, hogy “nem vészes, hagyjad azt” meg hogy “inkább fetrengek forró kátrányba meg lúdtollba, mintsem hogy orvoshoz menjek”.

Az otthoniaknak azt hiszem, ezt nem kell ragozni. Dunát/Égei-tengert lehetne rekeszteni a parttalan vitáról, ami körbecuppogja a magyar egészséügyet; ez tipikusan az a téma, amiről mindenkinek van véleménye. Szegény betegek, szegény orvosok, szegény kórházak, jaj-de-fásult-mindenki, jó-de-attól-még-elvégezhetné-a-munkáját-baszod.

A személyes tapasztalataim elég lesújtóak. Legutóbb, mikor meglátogattam egy ilyen intézményt, nem egészen három napig élvezhettem a János Kórház méltán híres vendégszeretetét, és a második éjszakától kezdve folyamatosan imádkoztam a Jóistenhez, hogy menjen már le a lázam a picsába és engedjenek haza az istenit neki, inkább tolok otthon gyömbérteát és táncolom körül fél lábon ugrálva a Mao Ce Tung házioltáramat jódlizva az istenekhez, minthogy itt dögöljek meg bent.

Több olyan dolog is történt, amit a három nap alatt nem értettem; például azt, hogy mi a jó életért kell felverni engem minden egyes szájbakúrt vizit idejére. Megjelenik a Doktor Úr (a.k.a. Magasságos Jóisten), körülötte a csillogó szemű kis medikák meg medikók, hozzáértően hümmögnek az ágy végébe tűzött papíromra meredve, amin akár pucér nők vagy zsidóviccek is lehetnek ugye, mert nekem egyszer sem mutatták meg, aztán Magasságos Jóisten mond valamit latinul, amit a minionok lekörmölnek, és húznak is tovább. Magyarázza már el valaki, hogy nekem ehhez mi a búbánatos rézbagolyért kell ébren lennem?!
Ja, meg nem kaptam enni. Három napig nem kaptam enni. Na ezt hogy a picsába. Még ha infúzión tolták volna nekem a hegyi levegőt, de NEM. Igazából onnantól, hogy betegállományba vettek, nem csináltak semmit, csak naponta hozzámbasztak 1 Nospát (köszi, az úgysem volt otthon), meg felvertek a vizitek előtt. Tudom hogy a varázslat nagy része a színfalak mögött zajlik, de nem látom át, hogy nekem ettől miért is kellett volna felkelnem és járnom, ugyi.

Több hete beteg vagyok már, és tegnap elérkezett az igazság pillanata, orvoshoz kellett mennem, mert olyan kehes lettem már, mint egy igavonó szamár és alig bírtam kikelni az ágyból, annyira levert voltam. A fentiek fényében el lehet gondolni, mennyire fogadtam lelkesen az ötletet, de végül a férjem előhúzta a nem-vagy-már-gyerek kártyát, és nem volt mit tenni, útrakeltünk.

Mint már korábban említettem, tegnap ünnepeltük Atatürk Fényességes Megdicsőülésének 92. évfordulóját, ergo minden zárva volt, kivéve az állami kórházat, amit szellemesen Atatürk Kórháznak kereszteltek.

Befáradtunk. Az egész város ott volt már, mindenütt tömött sorokban az emberek, de SENKI NEM VOLT BUNKÓ és SENKI NEM VOLT IDEGBETEG. Nem tudtam hová tenni ezt a csendéletet. Elballagtunk a betegfelvételre, ahol minden további nélkül feltoltak a rendszerbe, és kedvesen közölték, hogy kb. két órát kell várakozni, amiért is elnézést kérnek. A pofám leszakadt. Elnézést kértek. Értitek. Elnézést. Nem vagyok én ehhez szokva.

A férjem felvetette, hogy slisszoljunk át a melléképületbe, ahol kizárólag mellkasi betegségekkel foglalkoznak és úgyis kehes vagyok, szerinte beleillek a portfólióba. A dolog iróniája, hogy ehhez az épülethez egy 80°-os emelkedőn kellett feldzsilavázni, na mondom, itt több tüdőbeteg emlegethette már az oszmánlik jó édes anyját, miközben kiköpte a belét.

Megérkeztünk, itt is kedvesen felvettek a rendszerbe, senki nem kínvallatott, hogy mégis mi a bajom, jó helyen járok-e, satöbbi. Mivel senki nem volt ott rajtunk kívül, alig várakoztunk egy 10 percet, amikor megérkezett a doktornő, megvizsgált majd röntgenre küldött.
Csak ámultam és bámultam. A kórház épülete tiszta volt és napfényes, az orvos kedves és türelmes, semmi sóhajtozás, szemforgatás. Közben többen befutottak még, és KEDVESEN kérdezték a dokitól, hogy mikor kerülhetnek sorra, aki szintén KEDVESEN válaszolt. Úgy éreztem magam, mintha a Szivesbocsok egyik jelenetében lennék.

Elfáradtam a röntgenre, ahol NEM KELLETT LEVETKŐZNI. Mellékesen jegyzem meg, hogy a berendezés az otthoniak pontos mása volt, tehát immár teljesen biztos vagyok abban, hogy az otthoni orvosok kibaszott perverz alakok, akik a kiszolgáltatottságodon és a nyomorodon élvezkednek, amikor derékig levetkőztetnek egy térdröntgen miatt. A röntgenes srác közölte, hogy szíveskedjek (!) levenni a melltartót meg a nyakláncot, és úgy, ahogy voltam, pólóban odaállhattam a géphez. A felvételt a belső számítógépes rendszeren visszaküldte az orvosnak, így nem kellett nekem rohangászni a kinyomtatott leletemmel.

Itten jártam

Itten jártam

A betegellátás rendszere úgy van kialakítva, hogy mielőtt visszamehetnék a dokihoz, neki minden utánam érkezőt meg kell vizsgálnia, ami szerintem méltányos, így minden beteg vizsgálata haladhat a maga tempójában. További 20 perc kellemes (!!) várakozás után visszahívtak a rendelőbe, ahol felírták nekem a gyógyszereimet, sőt, miután kiderült, hogy az én nevem alatt 3x annyiba kerül kiváltani őket, mint a férjem neve alatt (lévén ő állampolgár), szó nélkül az ő részére állították ki a receptet. Semmi kukacoskodás, semmi kibaszócska, mint otthon. Teljesen meg voltam zavarodva a végére. Kiderült, hogy hörghurutom van, ami az egyik itteni ismerősöm szerint “tipikus tanárbetegség”, ha-ha-ha.

Mindent egybevetve üzenném az otthoniaknak (nem mintha bárkit is érdekelne a véleményem), hogy lehet ezt másként is, méghozzá NAGYON másként. Mindazok, akik az orvosok leterheltségével meg kiégettségével jönnek, kérem gondolkozzanak el azon, hogy vajon mennyire lehetnek fáradtak és leterheltek egy 86 milliót számláló országban. Nem kötelező megalázni vagy kiszolgáltatott helyzetbe hozni a betegeket vagy a dolgozókat. Elgondolkodtató, hogy Balikesirben, a halál f2-n ezt meg tudták oldani, otthon pedig alapvető problémákkal küzd a rendszer.

You Might Also Like

16 hozzászólás

  • Reply Mustafa Aykut Karacan 30 október 2015 at 19:16

    En iyi doktor insanın kendisidir.

    • Zsutopia
      Reply Zsutopia 30 október 2015 at 19:56

      Genelde dogru.
      Burdaki ilk saglik sisteminle ilgili tecrübelerim gayet iyiydi ama, Macaristan’daki duruma göre burdaki mükemmeldir. Altta annemin gönderdigi linke bak istersen; Macaristan’daki bir psikiyatrinin durumunu acikliyor. Resimlere bakabilirsin, sok edici. Ve böyle yer cok var Macaristan’da. Maalesef.

  • Reply Anyád 30 október 2015 at 19:17

    Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is írhatnék-felehetnék neked?
    Ma ez volt az Indexen:
    http://index.hu/belfold/2015/10/30/ennel_meg_a_halal_is_jobb_merenyi_pszichiatria_gyilkossag/
    A drámánál egy kicsit fontosabb még az, hogy a Merényi Kórházban mi van. Tudom, hogy ez egy mélypont, de sok mélypont van minálunk.

    • Zsutopia
      Reply Zsutopia 30 október 2015 at 19:59

      Jóságos isten. Erre meg én nem tudom mit mondhatnék. Azon túl, hogy ennek nem így kellene lennie. Az otthoni viszonyokban leginkább az háborít fel, hogy érthetetlen módon a felelősség áthárításában mindenki nagyon penge, de az emberek élete vagy életminősége nem ér annyit, hogy bármin is változtassanak. Az a fokú semleges nemtörődömség, amivel otthon bánnak az emberekkel, elszomorít, még ilyen messziről is.

  • Reply Jools 30 október 2015 at 22:42

    A pillanatok, amikor épp ideális távolságra vagy a festői Magyar Banánköztársaságtól.

    • Zsutopia
      Reply Zsutopia 30 október 2015 at 23:11

      De a szeretteim mind ott vannak.

  • Reply Erna 31 október 2015 at 10:03

    Emlékszem, amikor Lexet utalták be itthon pulmonológiára (imádom leírni és hangosan kimondani), mi is hasonló emelkedőn caplathattunk fel.. 😀 Ha ez nem itthoni specialitás, akkor nem tudok másra gondolni, minthogy ez is az alapos, szakszerű orvosi ellátás része!

    • Zsutopia
      Reply Zsutopia 2 november 2015 at 12:15

      Lehet hogy ez olyan, mint a szemvizsgálat előtti pupillatágítás. Időt spórol mindenki, hogy ha kiderül, voltaképpen MEKKORA a baj a tüdőddel, mire odaérsz az orvoshoz.

      • Reply Jools 4 november 2015 at 13:14

        Erna: pulmonológia.

        Zsu: így van. Ha fel tudsz menni, nincs para, és légy szíves fáradj át a szomszéd épületbe a Mont Blanc csúcsán.

  • Reply Fanni 31 október 2015 at 12:47

    Erna: pulmonológia!
    Zsu: jobbulast Ö_Ö tul vicces ez a bejegyzes is, hogy visszahumorizaljak ra. nem akarok beegni.

    • Zsutopia
      Reply Zsutopia 2 november 2015 at 12:16

      Köszi 🙂 A beégés nem opció ezen a blogon 🙂

  • Reply 1 november 2015 at 16:59

    Ezen újra és újra elcsodálkozom. Szavakat sem találok. Ez is mehet a kötetbe. 🙂

  • Reply Szepi 2 november 2015 at 15:18

    Drága!
    A következő story jutott eszembe, miközben olvastam bejegyzésed:
    Tavaly el kellett mennem műttetnem a lábamat; nagyon csúnya volt már a visszerem.
    Mire bekerültem az osztályra, az is megért volna egy misét, de lépjünk ezen túl. Be akarta rajzolni egy rezidens -vagy mi a fityfene- hogy hol kell majd vágni; csípni… Megnézte a lapomat és megkérdezte:
    Melyik lábamat fogjuk műteni?
    Azt én nem tudom…
    Hát el kéne dönteni….
    Nekem?!?!?
    Hát….
    Így döntöttem amellett, hogy akkor a jobbat rajzolhatja!
    Ennyit erről!
    O:)

    • Zsutopia
      Reply Zsutopia 4 november 2015 at 15:09

      Hasonló élményről már több ismerősöm is beszámolt, ami elég szomorú/vicces, de utóbbi csak akkor,ha nem veled történik.
      Nem tudom, összességében mit lehetne mondani akár a témára, akár a te sztoridra – azon túl, hogy abszurd és nélkülöz mindenféle logikát.

    Leave a Reply