Közügy Kultúra

Party Hard: Ramadán

19 június 2016

Put your hands up in the air – and pray!

ramadán

‘Isten hozott a városunkban, Ramadán!’

Júniusban megkezdődött a muszlimok éves böjti hónapja, a Ramadán. Ugyan már évek óta járkálok az országba, de eddig igyekeztem tudatosan úgy rendezni, hogy kimaradjak a dologból. Idén nem volt ilyen lehetőségem, úgyhogy van szerencsém beszámolni életem első Ramadánjáról.

A muszlimok a vallási ünnepeiket az arabok ún. holdnaptárához igazítják, és mivel ez rövidebb az amúgy használatos Gergely-naptárnál, így ezek mindegyike vándorünnep, tehát nincs konkrét dátumhoz kötve. Ebben az évben a Ramadán júniusra esett, ami szerintem szívás, mert nyáron a napkelte és a napnyugta viszonylag távol esik egymástól.

A Ramadán az arab ‘ramida’ szóból származik, jelentése szárazság és hőség; a muszlimok szerint 610-ben Allah ebben az időszakban adta át Mohammed prófétának a Koránt, aki visszavonult imádkozni és böjtölni. A Ramadán hónapjában az iszlám szerint  a pokol kapui zárva vannak, a démonok le vannak láncolva, így a nélkülözés ellenére is a béke és a szellemi megtisztulás időszakáról beszélhetünk.

Ebben a hónapban minden magát erre képesnek tartó hívőnek napkeltétől napnyyugtáig böjtölnie kell. A böjt két végpontját a száhur és az iftár jelenti; előbbi a napfelkelte kezdetét jelzi, amikor abba kell hagyni az evés-ivást, utóbbi pedig a naplemente pillanata, amikor az aznapi böjtöd véget ér.ramazan-davulcusu-basvurulari-nereye-appu

Külön érdekesség, hogy a száhur előtt egy órával (ez kb. hajnali 2-fél3-at jelent) az utcákon megjelennek a dobosok és veszettül ütik a hangszerüket, hogy az esetleg alvó hívek még időben felébredjenek és mindenképpen egyenek-igyanak napfelkelte előtt (ami itt nálunk olyan 3.20 körül van).
Ami még érdekesebb, hogy én rohadtul nem ébredtem még fel egyszer sem a dobosra – rosszabb napjaimon arra gondolok hogy külön csak muszlimok számára érzékelhető frekvencián dobolnak, de persze az is lehet, hogy kibaszottul kimerült vagyok és az ország összes dobosa kellene hozzá, hogy megébredjek szépítő álmomból. Amikor végre egyszer hallottam a dobszót (direkt fennmaradtam, kipöckölt szemekkel ültem a nappaliban a kíváncsiságtól), nem tudtam szavakkal kifejezni az elégedett boldogságot és izgalmat, amit éreztem; Magyarországon nem gyakran hall ilyesmit az ember. Aztán összepancsoltam valami hajnali reggelit kedves férjemnek (a fáradtságtól nem kizárt, hogy a mosogatószivacsot vajaztam meg és a macskát cukroztam meg), majd ellibbentem aluszkálni.

Az iftár előtt az éttermek bekészítik a datolyát és az olajbogyót, hogy feloldhasd a böjtöd

A böjt végét jelző iftár a nap legfontosabb része, általában összeállunk a barátokkal (akinek van, a családjával) és együtt eszünk. Az éttermek esténként a szokásos kínálat helyett esti menüvel készülnek, ami minden esetben tartalmaz szárított datolyát és/vagy olajbogyót, valamint vizet, mert ezekkel zárod le a napi böjtödet, és persze imádkozol is.
Kérdeztem a Fatihot, hogy pontosan mi áll az esti imában, és valami olyasmi, hogy “Istenem, érted kezdtem meg a mai böjtömet, és most a te áldásoddal lezárom azt.” Miután ezt elimádkoztad, iszol egy nagy pohár vizet, és bekonzumálsz egy olajbogyót vagy szárított datolyát, és ráveted magad a kajára.

Amikor otthon tartjuk az iftárt, és nem étteremben (ez a gyakoribb), akkor pár perccel a megadott idő előtt már ott ülünk a terített asztal fölött és várjuk az ágyúdörgést. Amennyire észrevettem, ez a rész különösen fontos a Fatihnak – hogy békésen, felkészülten ücsörögjünk pár percet. Ezt egy kicsit sem bánom, mert engem a karácsonyi vacsorák hangulatára emlékeztet az a pár perc.
A magam módján próbálok kapcsolódni a Ramadánhoz, így amikor a Fatih lezárja a napi böjtjét, én elimádkozom a Miatyánkot, és hálát adok a napért, és hirtelen elkezd hiányozni a templombajárás.

köft

Köfte nem böjtöl. Köfte szarik az egészre.

Félreértés ne essék, én klasszikus értelemben nem tartom a Ramadánt -miért is tenném, mikor nem vagyok muszlim-, de vannak napok, amikor úgy alakul, hogy kicsit mégis. Ramadán alatt ugyanis kicsit kínos közönség előtt enni, már ha próbálod tisztelettel kezelni, hogy a fél város (ha nem az egész, ugyi) étlen-szomjan tolja a napjait, így ha éhes vagy, igyekszel elbújni amíg bebúrod a kajád – ezt napi szinten csinálom az iskolában, tekintettel a böjtölő munkatársakra.
Munka után meg ugye a Fatihhal vagyok, és az ő társaságában sem szeretnék enni, inkább igyekszem kivárni az iftárt és jó helyi szokás szerint félholtra zabálni magam.

Ugyanitt: ezeken a társasági zabálásokon tök bírom, hogy mindenki örvendez vala, hogy “Jaj Zsu, hogy lefogytál! Aztán vigyázz, nehogy visszaszedd! Olyan kis szép vagy, vigyázz az alakodra!”, majd kipeckelik a pofámat, beledürückölnek hat kiló sütit meg egy vekni kenyeret, majd közlik hogy “Jaj, hát egy alkalomból még nem lesz baj!”

 

You Might Also Like

3 hozzászólás

  • Reply Anyád 19 június 2016 at 13:53

    Zsuzsókám !

    Több írásod mellett ez is elhangzott Zebegényben az idei ünnepünkön. Nagy siker és puszik meg ölelés.

  • Reply Jools 21 június 2016 at 22:52

    You are so purrrrfect on so many levels, Lil’ Sis :))

  • Reply 22 június 2016 at 23:20

    Ez az eddigi legcukibb es kegmeghatobb iras itt 🙂

  • Leave a Reply