Magán Mélyenszántó

Hözeledih a harácsony

5 december 2016

Advent – Forever Alone Edition

crimbo-therapyLeesik az első hav, Michael Bublé előbújik a barlangjából, az emberek elkezdik lekönyökölni egymás arcát egy-egy akciós fenyőfás pamutzokniért és minden átkozott plázában üvöltik a hangszórók hogy dzsingölnek a bellek.

Mármint otthon. Nem itthon.

Már tavaly is tök megviselt az Advent, szóval már nem is csodálkoztam, mikor idén is beütött az előkarácsonyi letargia. Piros orral és csengettyűs sapkában hangicsálva érkezett, finomra csiszolt karácsonyfadíszekkel baszott orcán és teleszórta tűlevelekkel az alsóneműm, hogy ne szabadulhassak a kényelmetlen diszkomforttól, meg attól a bizonyosságtól, hogy most biza magamra vagyok hagyatva. Mármint vallásilag. Meg adventileg.

Update for dummies: Törökország alapvetően muszlim lakossága nem ünnepli a karácsonyt, sőt, magasról tesz az egészre, amihez minden joga megvan (végülis mi sem sütünk ökröt az óbudai főtéren mert eljövendett a kurban bayram), de mint Balikesir keresztény közössége, elmagányosodtam ebben a nagy adventtelenségben.

Ugye én itten vallásilag is meg vagyok szólítva; lélekben fel kell készülnöm a Megváltó születésére mint az emberiség új reményére egy hitben gazdagabb életre; számot kell vetnem az elmúlt év minden genyóságával, amit csak elkövettem (vagy amire csak gondoltam, hogy elkövetem majd!); meg kell tisztítanom a lelkem imádsággal és bűnbánattal.
Szóval melós dolog a kereszténység.

Itt, egyszemélyes hitközösségként, ahol nincs lehetőségem templomba járni és engedni hogy valaki okosabb vezessen a karácsonyhoz vezető lelki utazáson, totál elveszettnek érzem magam, mint vak ember egy szabadulós játékban, kapkodok ide-oda -egy kis elmélyülés, House of Cards, némi ima, munkahelyi stressz, hoppegycigi, egy schnell fohász, lelki szemeim előtt szeretteim felelevenítése (arcukon a műfaj szigorú szabályai szerint égi fény ragyog), azistenitbebasztamalábam, etc.-, és fogalmam sincs, jól csinálom-e, vagy lehetne-e jobban, vajon mennyit nyomok a gyarló-o-méteren, és a Mennyei Atya most utál-e.

Az érzelmi hullámvasutazást, amire vallásom assziszi szent ferenci nem-megélése szállított fel diákjeggyel, csupán a Hiperérzékenység Völgyébe tett látogatásaim szakítják meg (utazás módja: repülőből kiugrás ejtőernyő helyett uzsonnástáskával).
Megszállottan bújom a ‘zinternet otthoni bugyrait, hogy képeket láthassak a kinyalt-cicomázott karácsonyi Budapestről, és mikor megtalálom őket, érzelmesen bámulok rájuk háromnegyed óráig és gyengéden simogatom az egeret.
funny-picture-cookie-dough-comics-sarahseeandersenNosztalgiával gondolok az elmúlt 26 évre, amikor otthon töltöttem ezt az időszakot, részt vehettem a karácsony előtti ereszd-el-a-hajam-és-ide-az-akciós-hajvasalóval-típusú vásárlási őrületben, anyáztam a fővárost amiért a hidegben nem jön a fogyasztókkal túlpakolt busz (de a fények milyen szépek) és ideggörcsben takarítottuk a lakást az ünnepi ebéd előtt, mert ha porcica marad a szőnyegen, akkor biztos nem születik majd meg a Jézus Krisztus.
Szóval keserű nosztalgiával merengek az otthoni életemen (időnként azt érzem, hogy kb. ezt jelenti felnőtté válni; az idő nagy részében arra gondolni, hogy mi minden volt mennyivel jobb a mikor), aztán megállapítom, hogy már a nosztalgia sem olyan, mint régen, mert felfedezni vélek benne egy csomó részrehajlást, és ettől csak még szomorúbb leszek.

Valószínű, hogy az elmúlt dolgok sosem jobbak vagy rosszabbak a jelenlegieknél, csak elválaszt tőlük egy biztonságos távolság, ami megenged némi fehér kesztyűs részrehajlást meg szipákolást. Meg az is valószínű, hogy a világ gyorsabban változik az egészségesnél, és hiányoznak azok az idők, amikor biztosabban álltunk a talpunkon.

Karácsonykor haza fogok menni, és már hetek óta minden nap a hazatérés jár a fejemben, az itteni életemet a tudatalattim eltette a fél pár zoknik elfeledett fiókjába, és ha csak nem történik valami rendkívüli, automata pilótán tengeti a napjait.
Valószínűnek tartom, hogy a hazatérés+karácsony kombó elvette a megmaradt józan eszemet is, és púderrózsaszín felhőkön lebegek naphosszat, olyanokra gondolva, mint “család” meg “szeretet.”
Valószínűleg ez az idegállapot vezetett a vasárnap reggeli alvavásárlásomhoz.

Történt ugyanis hogy vasárnap hajnalban felkeltem, casually átfáradtam a nappaliba, és ártatlanul rendeltem a netről vagy 5 doboz (!) mentolos candy cane-t, majd visszafeküdtem aludni. Ilyesmit nem csinálok minden nap.

wreathA magányos adventi készülődésnek gyakorlati buktatói is vannak, nem csak elméleti (ugye az elmélyülésre gondolok itt) – ma például azon kaptam magam, hogy accidentally előre állítottam az adventi koszorúmat egy héttel, és tegnap már a második gyertyát gyújtottam meg; valószínűleg jobban vágyom már haza, mint gondoltam.

Talán ha háromnaponta meggyújtok egyet, előbb lesz karácsony… és hazamehetek.

You Might Also Like

3 hozzászólás

  • Reply Anyád 5 december 2016 at 23:32

    Gyere drága, mi is vágjuk a centit.
    Én még ki sem néztem az adventre a gépből….

  • Reply oneofus 6 december 2016 at 11:59

    A Megváltó a szívedben születik meg, és ha te egy plázában leszel, szívem, akkor ott. Az advent egyfajta felemelkedés, főleg, ha van hozzá egy repjegyed Budapestre… De például anyád számára ez a felemelkedés a seggéről a gép elől történik majd meg, és csak a legvégén emelkednek a szívek, szívem.

  • Reply Jools 6 december 2016 at 13:10

    Nos, ideát pontosan addig tartott az advent, míg olvastalak, édes húgám.
    Viszont még mindig nincs karácsony, úgyhogy várlak tovább 🙂

  • Leave a Reply