Csók és Könny, VII. évad 43-adik rész

Hihihehehe, most jól eltakarodtak a pasik és nyugodtan beszélhetünk a hüvelygo muzulmánokról.

Mivel újabban a 10 millió iszlámszakértő országában élünk, az írásom nem tekintem hiánypótló jellegűnek, de azért mégis közöttük élek meg minden.large Az eszemmel tudom, hogy labdába sem rúghatok a sok kommentlovag és fotelharcos között, de a szívem azt súgja, hogy van egy blogom, amire arról írok, amiről szükségesnek tartom. (Közben kitettem a macskát a szobából, elénekeltem neki, hogy “Nem vagy itt jó helye-e-e-e-e-en”.) Olvastam a Koránt, voltam már mecsetben, muszlimokkal dolgozom és történetesen a férjem is muzulmán. (A macska meg ateista.)

A dzsihád

A sok kóbor fotellovagnak és botcsinálta szakértőnek üzenem (mit üzenem, legszívesebben szívlapáttal marnám az arcába), hogy a szó jelentésének semmi köze a fizikai erőszakhoz. Erőfeszítést, küzdelmet jelent, ami veled kezdődik és benned is van vége. Két fajtája létezik; külső és belső dzsihád.

  • A külső dzsihád jelentheti a környezet irányában folytatott állhatatos, türelmes viselkedést. Eszerint jól kell bánnod a házastársaddal, a gyerekeiddel, a szomszédaiddal és a munkatársaiddal is, még akkor is, ha ez éppen nehezedre esik. Jelentheti még a közjó érdekében való fellépést szóban vagy írásban.
  • A belső dzsihád lényegesebb a külsőnél, és az önmagunkkal folytatott küzdelmet, a nagyobb jóra való törekvést és az iszlám tanulmányozását jelenti. Lényegében egy Istennek tetsző, tisztességes életmódért való fáradozásról van szó.

Nyugaton a fentiekkel ellentétben előszeretettel fordítják a dzsihádot “szent háborúnak”, ami baromökörség. A Korán és a másodlagos vallási források (Mohammed próféta életéről szóló hadiszok például) kimondják feketén-fehéren, hogy az erőszakos vallásterjesztés tilos és súlyos büntetés jár érte a túlvilágon. Ha az iszlám követése nem mély és egyéni meggyőződésből fakad, akkor, ahogy a költő mondja, “szart sem ér az egész.”
Tudod, mi a szent háború? Mondjak példát a hit nevében elkövetett, vallásterjesztési céllal indított erőszakos területfoglalásokra? A keresztes hadjáratok anno. Oh the irony.

 

Forr a dalom, forradalom

A múlt heti terrortámadás helyszínei szerintem sok szempontból szimbolikusak. Már önmagában hogy Franciaországot választották, aki az egyik legmocsadékabb történelmi múlt boldog tuljadonosa, akik előszeretettel szopizta a nála kevésbé szerencsés emberek vérét.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy 1789-es francia forradalom, aminek során mintegy elbocsátották munkaköréből a Jóistent és betolták a helyére az embert. Talán rémlik, hogy a Notre Dame-ot felszentelték az ész templomának, meg ilyen apróságok. Érted, tök nem provokatív vagy ilyesmi. Ja, meg vallási relikviákat semmisítgettek, meg üldözgették a vallást.Africa-France-relationship
Not to mention hogy a gyarmatosítás egyik nagy nyertese is Fransziaország, aki ugye könyörtelenül elbánt a függetlenedni vágyó területekkel, kontkrétan a földbe döngölte őket, khm. Jelenleg is tizennégy afrikai országot kötelez a gyarmati szerződésük arra, hogy devizatartalékuk 85 százalékát a francia központi bankba, ezzel a francia pénzügyminiszter ellenőrzése alá helyezzék. Az ellenálló vezetőket egytől-egyig meggyilkolták vagy eltávolították a pozíciójukból. Akik engedelmeskedtek, azok a fransziák sikkes életstílusát pénzelik, miközben a saját népük éhendöglik (siliconafrica.com, bár ők szebben fogalmaznak).
A fransziák tehát jöttek, láttak, pusztítottak, és cserébe meglobogtattak egy állampolgárságot masnival átkötve, hogy kiszúrják valamivel az elnyomott gyarmatiak szemét. Nos, a helyzet az, hogy azóta felnő a második/harmadik gyarmati generáció, akiknek már nem tudnak nyújtani semmit, nem hogy masnit kötni rá.

A muszlimok már a spjázban vannak

Lenyűgözőnek tartom azt a pánikkeltést, amit most otthon, Európában folytatnak, de a helyzet kezelése is kivívja az undorral vegyes elismerésemet.
Már megjelentek a hírek, miszerint a terorristák a menekültekkel együtt érkeztek, mire az összes tanulatlan paraszt rákezdte, hogy “kerítést-a-pofájukba” meg “ezek-mind-ilyenek” meg “letarolják-a-keresztény-Európát”, ja és hogy “minden-muszlim-dögöljön-meg.” Lenyűgöző, hogy a nép, az istenadta nép önként és dalolva masírozik a kijelölt szakadék felé, az elöl lévők lelkiismerettel kolompolnak is. Az olyan kérdések, mint a “Jó, de honnan szedte a robbanóanyagot meg a fegyvert?” vagy a “Nem furcsa hogy a holtteste mellett ott volt az útlevele? Bár ezek a közel-keletiek olyan elvágólagosan rendszeretőek, most, hogy jobban belegondolok, útlevél és jogsi nélkül én sem robbantanék külföldön” a feledés homályába merülnek. Ezek elhanyagolható mértékben fontos részletek. Most a lényegre kell koncentrálni. A lényeg pedig az, hogy a muszlimok mind mocskos terrorista patkányok, akiket ki kell írtani egytől egyig. Tevén járnak és keresztények vérét isszák, már amikor nem a számtalan feleségük egyikét erőszakolják vízipipázás közben. Hát kell ez nekünk?
Lenyűgöz az is, hogy semmi perc alatt azonosítják az iszlámot az ISIS-szel, hogy meg sem kísérelnek elgondolkozni azon, hogy ez kb. olyan, mintha a Ku-Klux-Klánt azonosítanánk a kereszténységgel.

Európa tetves, újra tetves

Apropó keresztény Európa – ez mindig megnevettet. Válsághelyzetben fogjuk a “keresztény” feliratú esernyőt és alábújunk, ezerrel mantrázva hogy de hát mi mekkora keresztény ország/kontinens/kultúra vagyunk. TEHÉNLÓFASZ! Európa HOL keresztény, azt mondd meg nekem! Ez hol látható, merről érezhető? És most nem arról beszélek, hogy “egyre kevesebb a keresztény és ez borzalmas” mert nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy jó ember legyél, de az a kétszínű álszent fos, ami Ajrópában gyűrűzik, az párját ritkítjaA-Christian. Ha engem kérdezel, nem attól vagy jó keresztény, hogy templomba jársz ájtatoskodni vagy nem pofázod ki a rózsafűzér-titkokat, hanem hogy az életed  részévé teszed a tanítást, hogy látni és érezni rajtad, hogy van egy meggyőződésed, amit képes vagy követni például az emberi kapcsolataidban vagy akár az írás-, akár a szóbeli megnyilvánulásaidban. Hogy nem bántasz másokat. Hogy nem használsz másokat. Hogy a szereteted épít és nem rombol.
Senki sem teszi fel a kérdést, hogy hogy is van az, hogy európai fiatalok csatlakoznak az ISIS-hez. Az emberek elintézik annyival, hogy “mer’ hülyék”, pedig az ok sokkal szomorúbb; Európából eltűnt az eszme, amihez kapcsolódni lehet, ami ad az életednek egy perspektívát, egy viszonyítási középpontot. Európa nem keresztény többé. Európa gyökértelen. Azok az elkeseredett szerencse nélküliek, akik az ISIS-hez csatlakoznak, kötődni akarnak. Más alternatíva kell nekik, mert ami otthon van, az nem élhető. Gyökértelen.

Make lóvé, not war

A minap olvastam, hogy Magyarország aláírást gyűjt a beléptetési kvóta ellen.
Ez aranyos.
Tudod, az emberek attól félnek most otthon, hogy háború lesz. Mondjak egy vicceset? Már háború van. És évek óta tart. Az, hogy Európa, vagy adott esetben az én saját kis országom annyira ostoba tud lenni, hogy azt gondolja, hogy ezt a tényt figyelmen kívül hagyhatja és ALÁÍRÁSOKAT GYŰJTHET ELLENE, nos, az megint aranyos.images
Azt hiszem, ez a legnagyobb fájdalmam a helyzettel kapcsolatban. Hogy Európa annyira tunya, plöttyedt, kényelmes és embertelen, hogy idáig el tudta hitetni magával és velünk, hogy ami egy fél kontinenssel arrébb történik, azzal nekünk semmi dolgunk. Szarni bele, hogy a Boko Haram hány nőt gyilkol meg Afrikában. Hogy lángokban állnak az Indonéz erdők. Hogy Ankarában egy béketüntetés alatt robbantott bomba 102 embert ölt meg. Nos… ezek nem európaikak. Nem fehérek. Nem keresztények. Érdekel ez minket..? Ööö, nem. Ezekért ne tüntessünk. Rájuk ne gondoljunk. Írjuk csak alá azt a beléptetési kvóta ellenes papírt, menjünk szépen haza és imádkozzunk.

Uram, add, hogy a keresztény Európa győzedelmeskedjen az alsóbbrendű, nemkeresztény kultúrákból érkezők felett; add, hogy ellenségeink a pokol kénköves fenekén rohadjanak meg; add, hogy továbbra is jólétben (opcionálisan: abban a szarban, amit legalább már megszoktam) tapicskolhassak tovább; add, hogy semmi közöm ne legyen a szenvedőkhöz, a nincstelenekhez és az éhezőkhöz, és becsszó, hogy vasárnap bedobom azt a beígért ötszázast a perselybe. Add, hogy legyen béke ezen a Földön (=ezek itt szépen takarodjanak vissza oda, ahonnan jöttek); add, hogy a szeretet vezéreljen minket (=mármint MINKET, ne ŐKET). Segíts minket, Uram (=márhogy MINKET, ne ŐKET).

Ámen.

“Csók és Könny, VII. évad 43-adik rész” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Már megint kurvajó lett.

    Nota bene: úgy látom, teremtődnek az alapjai itt az eleddig oximoronnak számító keresztény humornak.

  2. Matyókám !

    Ez egy egészen kiváló írás. Okos, szenvedélyes, ironikus és néha kicsit túlzó is nyilván a hangsúlyok kedvéért.
    Nagy örömet okoztál nekem azzal, hogy megírtad.
    Nagy ölelés.

  3. Medvészeti szempontból is kitűnő írás, azonban éppen medvészetileg tennék néhány észrevételt.
    1. A macska felekezeti hovatartozására ne vegyél mérget. Egyes iskolák szerint pl. a macska az isten.
    2. “A nagyobb jóra” való törekvés már Dumbledore professzornak sem jött be maradéktalanul. Ez persze nem kizárás, csak óvaintés.
    3. A Szent Háború önmagában véve is baromökörség.
    4. “a terorristák a menekültekkel együtt érkeztek” – a legújabb kutatások szerint minden terrorista migráns.
    5. “Európából eltűnt az eszme” – ott van az, csak jól körül kell nézni. (Bővebben: Rög és eszme periodika “Jól tudjuk” kezdetű bevezetője)
    6. “Európa gyökértelen” – illetve gyökér.
    7. “Uram, add…” – ahogy a mi urunk tanította: pray for them sinners now, and at the hour of their death

    1. Bakker, ha nem szólsz, az ismerőseim már megint elfelejtenének tizedet adni a mentából és a kaporból.
      Szólok is nekik vecsernye előtt.

  4. Ügyeset írtál! A Nagy Tengri is üzeni, hogy büszke rád, amiért igyekszel rendet rakni a fejekben a kis fanfiksön karaktereit és azok követőit illetően! <3

Hozzászólás a(z) Jools bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..