Család csak egy van (kivéve nekem, akinek kettő)

Családlátogatás

hqdefaultMég vagy két héttel ezelőtt elutaztunk a festői Adanába családlátogatni, amitől engem már előre kivert a rossebes frász; na nem mintha a családdal bármi gond lenne, csak a legutóbbi családlátogatáskor, ami egyben az első is volt még 2013-ban történt, traumatizálódtam.

Alant jönnek a borzongató részletek.

Nem egészen úgy sikerült, ahogy.

2013 novemberében én és a lányok (aka. anyukám és a nővérem) izgatott lázban égtünk, ugyanis a Fatih meghívott minket Adanába, hogy megismerhessük a családját. Szívünkben kis rőzsedalok zengtek, orcáink kipirultak és lelkünk vígan bontogatta kicsiny lelki csipkéit.
Hetekig kerestük a tökéletes “köszi-hogy-itt-pecózhatunk-és-megismerhetünk-titeket” ajándékot. HETEKIG, ugyanis nem volt könnyű dolgunk; lévén vallásukat tartó muszlimok, a pre-férjem családja nem élt olyan élvezeti cikkekkel, mint a gyesznó vagy az alkohol, így kiesett a Tokaji, az Unicum, a pálinka és úgy általában a különböző égetett/füstölt/szárított/marinált szeszek, csakúgy, mint a Pick meg a Rákóczi. Úgy is mondhatnók, hogy a hungaricumok 99.8%-a.

Ám akkor jött a mentő ötlet, hogy ahá! tán vételezzünk őrül őrölt paprikát, mellé pedig pannonhalmi szerzetesek kezének-lábának munkáját dícsérő mézet! Hát mennyire jófejek vagyunk már! Hát hogy kitörpöltük! Hát mennyire megy nekünk ez a multikulti!
Miután belefáradtunk abba, hogy lapogatjuk a saját vállunkat, be is szereztük okosan a kiszemelt cuccokat, sőt, vételeztünk a paprikához egy csecse kis tárolódobozkát, ami garantáltan törésmentes és egy adanai konyha díszévé válik majd.

A repülőúton megbeszéltük, hogy milyen fontos az első benyomás, úgyhogy a legjobb lesz, ha a kutturális/nyelvi/nyelvtani/vallási különbségeket áthidalva, már az érkezésünk utáni harmadik percben az orruk alá tukmáljuk a mesés Nyugat kincseit, hadd lássák, kikkel is van dolguk! Éreztük, hogy nyert ügyünk van!

Az elhatározást tett követte. Megérkeztünk a családhoz, activity keretében eltársalgott mindenki mindenkivel (én meg öt felé fordítottam párhuzamosan), majd birtokba vettük a nekünk kiutalt szobát, és miközben anyukám és a tesóm ráugrottak a bőröndjeinkre és marcangolni kezdték, hogy hamarabb előkerüljenek a cuccosok, megkértem a Fatihot, hogy tessékelje át a családot a nappaliba, és ültesse le őket tornasorba, mert most olyan tárnak majd, amit eddig még nem (pontosabban paprikát és mézet, de akkor úgy éreztük, hogy ehhez bizony le kell ülni).

Ekkor belenéztem a bőröndömbe legott és a párzó szarvasbika hangját hallattam felkiáltottam, mert látám ám, hogy a gondosan ruháim közé csomagolt méz úgy döntött, hogy kitör az őt korlátok közé szorító üveg falai közül (Pannonhalmán biztosan a nyitott terekhez szokott) és egyenletesen beteríti a ruháimat, többek között a fehérneműimet is.
Ekkor a török nagymama egy aikido-mozdulattal arrébb rakott engem az útból, felnyalábolta a ruháimat (többek között ugye a FEHÉRNEMŰIMET) és dalolászva megjegyezte, hogy úgyis éppen mosni akart. A könnyed stílust kicsit árnyalta a tény, hogy kicsivel éjfél előtt jártunk.
Ezzel egy időben a Fatih anyukája és húga a konyhába távozott, ahonnan vizes rongyokkal megrakva érkeztek vissza, és minden tiltakozásunk ellenére nekiálltak kisikálni a mézet a bőröndöm belsejéből, és Allah kedvéért sem hagyták volna, hogy besegítsünk, úgyhogy a következő öt percben csak ültünk mint három fasz és feszengtünk, de gondoltuk nem baj, majd a paprikával szépítünk és akkor nem dobnak ki minket.

omghamsterA kis intermezzót követően visszatértünk az eredeti tervhez – nappali, család, ül, tornasor -, így büszkén előállíthattuk A Paprikát. Elhelyezkedtünk a szőrös, hófehér, pihepuha szőnyeg közepére helyezett puhi kanapén, és díszbe öltöztettük kicsiny szívünket. A Fatih apukája megilletődötten vette lapátkezébe a dobozkát, mi pedig kedvesen unszoló pillantásokkal jeleztük, hogy nyissa is ki.
Nem nyílik. Az a kurva doboz az istennek se akart kinyílni. Amikor már a Fatih apja kicsit kivörösödött és a szeme is tikkelni kezdett, anyukám készségesen elvette tőle azt a szart, hogy na majd ő, és egy avatott mozdulattal ki is nyitotta.

Utólag mindannyian sajnáltuk, hogy a nyitás pillanatában az a telibeba nyomorult doboz szájjal lefelé nézett.

Ahogy visszaemlékszem, mintha lassított felételt látnék, és hirtelen a “majd ha piros hó esik” kifejezés jut eszembe. A fehér szőnyeg, a paprika, ki fognak baszni minket, utcán alszunk, turáni átok, szégyenérzet, bárcsak plüss Parlamentet vettünk volna.
Aztán filmszakadás.

A következő dolog, amit észleltünk, az a Fatih anyukája és húga volt ismét, csak most nem rongyokkal közeledtek, hanem kommandós kúszásban, újságpapírral, amit értő kezekkel a lábaink alá csúsztattak, hogy majd ha felállunk, arra peregjen a paprikaeső fennmaradó része. De mi is éreztük és a szőnyeg is érezte, hogy ez igazából már tök mindegy.

A Fatih anyukája kissé lemondóan megkérdezte, hoztunk-e még valamit. Mondtuk, hogy nem. Mindenki megkönnyebbült.

Titkos kézjelekkel jeleztem a lányoknak, hogy húzzunk el aludni, mielőtt még bárkinek baja esne, mire mondták hogy jogos, csak előtte még toljunk egy zuhanyt, ha már egész nap úton voltunk.

A Dolog, Amit Nem Tudtunk Adanáról

güneş-enerjisi-adana-15_800x6001Mivel még a téli átlaghőmérséklet is 20-25° körül van, Adanában számos lakásba nincs bevezetve a gázfűtés vagy a meleg víz – ehelyett a képen látható napelemekből szereltetnek egy rahedlit a tetőre, ami nappal melegíti nekik a vizet és termeli az energiát. Általában még talonba beszereznek egy bojlert és azzal kihúzzák a zimankós, 15°-os napokat is.
Ebből ugye az következik, hogy alapjáraton akkor van meleg víz, amikor süt a napocska; emiatt az adanaiak többsége nappal ejti meg a napi pancsikálást, de mi ezt ugye honnan a pék faszából is tudtuk volna.

Amikor lefordítottam anyukám tisztálkodással kapcsolatos igényeit, a Fatih apja barátságosan tikkelő szemmel közölte, hogy nem gond, belövi a bojlert. Felkapta a Fatihot is és az erkélyre távoztak (az én fejemben két dolog fordult itt meg; az első a csoportos öngyilkosság, minek keretében most levetik magukat; a második, hogy a Fatih apja megpróbálja jobb belátásra bírni szeretett magzatát és lebeszélni rólam, de kiderült, hogy az erkélyen van a bojler). Hallottunk kattogásokat meg csöndüléseket, meg egy elhaló kiáltást is – utólag kiderült, hogy a Fatih apja leégette a szemöldökét a belobbanó lángnál.

Aznap kicsit szégyenkezve és gondterhelten fürödtünk.

Azóta sme tudom, hogyan történt, és szerintem a résztvevők közül senki sem tudja, de a családjaink jóban lettek. Talán van abban valami, hogy a nehézségek összehozzák az embereket.

Vagy a méz és a paprika.

“Család csak egy van (kivéve nekem, akinek kettő)” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Drága Zsuzskám ! Milyen jó ezt újra felidézni, hiába no, nagyszerűen mutatkoztunk be, kiválóan képviseltük magunkat és csodaszép országunkat. Innen már minden csak jobb lehetett, tehát az ív rendben.

  2. Na, hát ezért meséltetjük ezt mindig veled 😀 Te mondod a legviccesebben (holtversenyben anyád visszafogottabb, angolosabb előadásmódjával).

Hozzászólás a(z) Vaandor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..