Törökbe fogadva
Két nap jól megérdemelt agyérgörcs
Történt pedig napjainkban, hogy időtlen idők óta megajándékozott a török magánszféra egy két, azaz KÉTnapos hétvégével, minek is volt szerencsém annyira örülni, mint a majom a csávója farkának.
(A török magánszféra ars poeticája egyszerű és lényegretörő: ha nem akarsz éhen halni, akkor dolgozz. Sokat. Nagyon, nagyon, nagyon sokat. Ja, és köszönd is meg.) “Hogyan baszd el a hétvégéd for dummies” bővebben
A legkedveltebb török hobbi
Ebben az országban mindenki házasodni akar, kivéve, akik már házasok – azok az egyedülállókat basztatják, hogy házasodjanak már meg.
A házasságra való igény a születés percében kezdődik, a rokonság, a szomszédság és a baráti kör (approx. 1500 fő) a padlón brékel az örömtől és olyanokat sikítoznak, hogy “masallah-masallah” (=a jelentése kb. “Istenemre!” és tetszést fejez ki), több kiló Allah szemét aggatnak a kisdedre és mindenki bedob a kalapba egy ismerőst, akinek a fia/lánya korban pont ehhez a csöppséghez illene, majd elvonulnak asztalt foglalni és menyasszonyi pertlit/vőlegénytipegőt varratni. “Házasság Forever- Part I” bővebben
Another dick in the hole
Meglep, hogy ilyen gyorsan lement az első iskolahét, pedig megesküdtem volna, hogy soha nem lesz vége. Reggelente megszámoltam a lábujjaim és hogy hány nap maradt még péntekig, kedvetlenül kikecmeregtem a konyháig, aztán ölbenmacskával burutykáltam a kávémat jó húsz perceken keresztül, üresen bámulva a falat, és azt számolgatva, hogy hány óra múlva fogok hazaérni – pedig még el sem indultam. “Back to the Factory” bővebben
Icc dö fááájnöl káuntdáun
Nem hittem volna, hogy ez a gyakorlatban lehetséges, de bazmeg jobban várom a tanév végét tanárként, mint anno diákként. Ha az Utolsó Tanítási Nap emberi lény lenne és összetalálkoznánk, bármit megadnék neki azért, hogy az enyém legyen. BÁRMIT. A vesém. Az álmaim. Az utolsó cigim. A testem. A kávém.
A méltán híres Balikesir krémje
Mint a legutóbbi tanári meetingen megtudtam, a város legjobb iskolájában van szerencsém tanítani. (Eddig voltak kétségeim, de a sok színes grafikon és az eltökélt arcok végül teljesen meggyőztek.) Mondjuk, na nem mintha megkérdőjelezném egy eredeti, 2016-os Power Point hitelességét, de szerintem jól csengő kicsiny falunk minden kutyakiképző- és fenyítőintézményében ezt bizonygatják, legalábbis nehezen tudok elképzelni olyan iskolát, ahol Vejszel, a nagymúltú létesítmény igazgatója ünnepélyes arccal kijelenti, hogy “Gyerekek, idén csak a tizedik legszarabbak vagyunk, de jövőre belehúzunk!” majd leküld egy gallon őőőő… teát. “Az első puff háború” bővebben
A török nevekről
Az oszmán, mint ősi pusztai nép, ki szegecses nyersbőr nyeregben üli meg lovát, egészen az 1400-as évek végéig a sámánista vallásban hitt, amikor is seg(g)ítő kezet nyújtottak az araboknak a Tökömtudja-Melyik Csatában, és ha már így esett, a vallásukat is átvették, és onnantól a muzulmán vallás szunnita ágát követik.
Ezzel együtt még a mai napig is megmaradtak sámánista jegyek a hitvilágukban; ilyen például az ártó szellemektől való félelem vagy a névadási szokások – a törökök jóval több figyelmet fordítanak az adott név jelentésére, mint a hangzására, emiatt meglepően sok ember rohangál eszméletlenül furcsán hangzó (értsd: nevetséges) nevekkel, mint például BÖRTECSÍNE, ami amúgy annak a farkasnak a neve, aki megmentette az oszmánok valagát valami rázós csatában. “Mit rózsának hívunk” bővebben
S az asszony elhagyja házát, ragaszkodik férjéhez s lesznek egy testté, s mennek szépségszalonba külhonban
Emlékeztek még az őszi gyantafiaskóra? Valahogy azóta nem volt kedvem házi praktikákkal szépülgetni, mert a Fatihnak már rendszeresen és napi szinten van munkája, szóval nem biztos, hogy haza tud szaladni hogy hozzon égésre való krémet/poroltót/defibrillátort. Meg már itt a Köfte velünk, akiért felelősséggel tartozom és a biztonságáért felelek, és ha elvéreznék egy házi szemöldökszedés alkalmával (simán kinézem magamból), nem tudom, ki etetné és takarítgatná a kis budiját, szóval jobb így mindenkinek.
A hozzáállásommal egy ütemben erősödött és vált robosztussá a szemöldökszerkezetem, és mikor reggelente már csak Brezsnyevnek neveztem a tükörképem, beláttam, hogy ez így nem mehet a végtelenségig és az angol parlament sorsára kell jutnom; sirtelenítésre van szükség.
Kezdjük a tanársággal
Szögezzük le, hogy én tényleg nem akartam tanár lenni.
Nem mintha olyan rossz tanáraim lettek volna anno; voltak jók, voltak nagyon jók, volt pár kiemelkedő egyéniség is, voltak a teljesen korrektek, és volt egynéhány igazán borzalmas is (az egyik az bazmeg a FARZSEBÉBEN hordta a FÉSŰJÉT /fószerről van szó/ és ÁTÍRTA Petőfi verseit, mert “szerinte az úgy jobb”. Na ő mondjuk elég kemény arc volt). “Hogyan lettem tanár és miért nem írok blogot” bővebben
Családlátogatás
Még vagy két héttel ezelőtt elutaztunk a festői Adanába családlátogatni, amitől engem már előre kivert a rossebes frász; na nem mintha a családdal bármi gond lenne, csak a legutóbbi családlátogatáskor, ami egyben az első is volt még 2013-ban történt, traumatizálódtam.
Alant jönnek a borzongató részletek.
Fölföldobott mérföldkő, ki tudja, hol áll meg?
Ma van pontosan 6 hónapja
, hogy
kiköltöztem a jól csengő Balikesirbe! Úgy döntöttemtünk, hogy a jeles nap megérdemli, hogy megemlékezzek erről a csodálatos, demokráciában fulladozó országról és dicső népéről – nem titkolt célom az új ismeretek közvetítésén túl a szórakoztatásotok. Lássuk aztat a szőrös, vízipipát és rakit burutykáló török medvét!