(N)agymosás

2016 július 15

A gyermekek elleni erőszaknak számos formája létezik; ide tartozik a fizikai bántalmazás, a lekicsinyelgetés, a szeretet vagy a figyelem megvonása, a mellőzés, a zsarolás, a megfélemlítés, a megfenyegetés, a szexuális erőszak, a lelki terror, és bazmeg, amikor belekavarod őket az aktuálpolitikába.

Hányinger, feleim, hányinger. Szöges bakanccsal simogassa meg az Úr Jézus az olyanok buksiját, akik valamiért azt gondolják, hogy elengedhetetlenül szükséges tizenéves kis pöcsömnyi kölyköket “politikailag felvilágosítani” – jelen esetben a turk Oktatásügyi Mini Sztériumot.

Mert hogy ma pont ez történt – agyba basztak minden jobb sorsra érdemes felső tagozatost.

Fent említett vereslámpás intézmény úgy látta jónak, ha összecsúnyáz egy háromnegyed órás kampányvideót a július 15-i puccskísérletről, és ezt kötelező jelleggel megnézetteti minden kis török felsőssel.

De mi a lófasz is történt július 15-én?

Remek kérdés, ha engem kérdeznek, én azt sem tudnám, hová legyek lányos zavaromban, annyira zavaros az egész, és valószínűleg azt felelném bocsánatkérő mosollyal, hogy “tudod, kedves barátom, ha meg nem sértelek, a faszom se érti”, de ha a tényekre hagyatkozunk, akkor az alábbiról van szó:

Említett napon a hadsereg egy csoportja (ma úgy nyilatkoznak, hogy a Fettullah Gülen vezette vallási csoport résztvevői voltak) lenyúlt pár tankot meg repülőt, lezártak két isztambuli hidat és felrobbantották a hotelt, ahol Erdogan nyaralgatott éppen, illetve fél órával a robbantás előttig, mert fülest kapott és még idejében lekoccolt. A tankok rálőttek a civilekre, megközelítőleg 48 ember meghalt, Erdogan befacetime-ozott a népnek a köztévén, hogy vonuljanak az utcára és védjék meg a demokráciát, a nép az utcákra zúdult és kövekkel dobálta a tankokat meg felmászott rájuk és összeverekedett a katonákkal.
Másnap reggel megkezdődtek a letartóztatások és az elkövetkező egy hónapban az emberek az adott város legnagyobb terén összegyűltek, hogy “demokrácia ügyeletet” tartsanak. Minden. Egyes. Nap.
A letartóztatásokkal együtt megkezdődött az elszámoltatás is, és Erdogan Isten ajándékának nevezte a puccskísérletet, mert “megmutatta, kik a török nép igazi ellenségei”; Fettullah Gülen csoportjára innentől csak mint árnyékállamra hivatkoztak és kijelentették, hogy voltaképpen egy terrorszervezetről van szó; magasztos kijelentések születtek a török nép erejére, igazságérzetére, demokráciaszeretetére és hazaszeretetére nézve. Ezeket a kijelentéseket aztán plakettekbe faragták. Zászlókra írták fel. Osztogatni kezdték.

[ [ Vagy várjál, ha engem kérdeznek erről az egészről, akkor azt azért hozzátettem volna hogy Turkencia híres a katonai puccsairól, és az eddigiekhez képest ez elég elbaszottul amatőrre sikerült; na már nem azért, csak egy ilyen anyányi országot bajos lenne elfoglalni három repülővel meg tíz tankkal. Meg lehet hogy fű alatt megemlíteném, hogy ha az ember egyeduralmat akar kiépíteni az országában és szeretné szellemileg és lelkileg is függővé tenni azt az istenadta népet, akkor egy ilyen balkanyar kifejezetten jól tud jönni a politika rögös útján. Meg elismerően elhümmögtem volna, hogy “Ooookooooos…“]]

A dolog apropóján már a tanév elején ki kellett osztanunk minden kölyöknek egy oktatókönyvecskét, ha esetleg maguktól nem igazodnának el a politika és napjaink eseményeinek útvesztőjében, benne jó nagy kép Erdoganról egyenesen Atatürk mellett, meg kis szómagyarázattal olyan fontos szavakkal mint “demokrácia”, “hazaárulás” és “hősi halott.”

Úgy látszik ez nem volt elég a Mágiaügyi Varázs Minisztériumnak, mert ma meglepetésszerűen feketemisére invitálták a felsősöket a tanáraikkal együtt hogy megemlékezzünk a július 15-i puccskísérlet hősi halottaira.

Betereltek minket a nagy előadóba, ahol első körben megtekintettünk egy rövid összefoglalót Törökország sorsdöntő háborúiról; az 1915-1922 közötti függetlenségi háborúval kezdték, ami minden török nagy kedvence – ebben a csatában harcolt Mustafa Kemal Atatürk is, a későbbi köztársaság megalapítója. A történet egyébként eléggé vadromantikus, én is nagyon szeretem, röviden arról van szó, hogy a gonosz európai hatalmak hadseregeivel a török parasztok a végsőkig harcoltak, pedig normális fegyvereik sem voltak, így jobb híján ősi puskákkal, vasvillával és feldühödött sünikkel vagdalkoztak, de végül győztek, és Törökország nem járt úgy az első világháború után, mint mondjuk Magyarország – megmaradt óriásinak. Ez után a küzdelem után született meg a mai napig használatos török zászló kohn-cepciója is; a legenda szerint annyira beborította a törökök vére a tengert, hogy a vörös felületen visszatükröződött a Hold meg az Esthajnalcsillag. Epikus.

Ezt követően egy firnyákos huszárvágással meg is érkeztünk a július 15-i eseményekhez a videóban, és miközben a narrátor hősi halottazott meg árulózott, a háttérben Erdogan szavalta a Himnuszt, mutattak sok török zászlót, mecsetet, imádkozó közembert és ünneplő gyerekeket, és elmondták nagyon sokszor, hogy egy az orszég, egy az akarat, és a törökök szeretik a demokráciát, amihez aztán ebben az országban nem nyúlhat senki, mint az bebizonyosodott (meg amúgy is, ha neked bajod van a rendszerrel, eltűnsz, letartóztatnak vagy meghalsz).

Végül pedig meghallgathattuk a Demokrácia Himnuszát, amit a jeles alkalomra írtak, a Törökország halszagút, hála Istennek feliratot is mellékeltek a sikkes kliphez, és elfacsarodott a szívem, mikor láttam, hogy néhány gyerek bizony együtt énekel a videóval.
Hogy baszod nekem heti 50 órám megy el arra, hogy megakadályozzam, hogy ezek a kölykök elbaszódjanak – hogy azért erőlködöm, hogy gyerekek maradjanak, hogy szélesebb spektrumban lássanak, mint a felnőttek, hogy próbálom megmutatni nekik, hogy a világ nem fekete-fehér és hogy előfordulhat, hogy nem mindenki ugyanolyan vagy nem mindenki gondolja ugyanazt – erre a Hatalom nagy Hával gondol egyet és beletekergeti őket egy kampányfilmbe, elénekelteti velük hogy valaki vagy hazafi vagy lázadó, aztán lengetjük egy kicsit a zászlót és mindenki megnyugodhat a picsába.

Minden haláleset fájdalmas, így azoké is, akik a puccskísérletben vesztették életüket – külön fájdalmas, hogy törökök támadtak törökökre. Nem arról van szó, hogy ennek ne lenne súlya, vagy hogy erről nem kellene beszélni, csak nem tartom színvonalasnak, mikor tragédiákat használnak kampánycélokra; ettől persze még mindenki ezt csinálja.
Amúgy is, a politika olyan, mint a szex: egy gyereknek idő előtt semmi köze nem kéne, hogy legyen hozzá.

Azzal próbálom nyugtatni magam, hogy attól, hogy ez engem ennyire megvisel, nem biztos, hogy a gyerekekre is ekkora hatást tett ez a mai minden hájjal megkent önkielégítő szeminárium, hiszen még kicsik és nem gondolnak bele olyan mélyen, mint a felnőttek; talán ez nekik csak egy alkalom volt a hazafiaskodásra.
Sőt, ha mindent úgy felejtenek, mint az angolt, akkor jövő hétre talán nem is emlékeznek majd erre az egészre.