Hogyan baszd el a hétvégéd for dummies

Két nap jól megérdemelt agyérgörcs

Történt pedig napjainkban, hogy időtlen idők óta megajándékozott a török magánszféra egy két, azaz KÉTnapos hétvégével, minek is volt szerencsém annyira örülni, mint a majom a csávója farkának.

(A török magánszféra ars poeticája egyszerű és lényegretörő: ha nem akarsz éhen halni, akkor dolgozz. Sokat. Nagyon, nagyon, nagyon sokat. Ja, és köszönd is meg.)

Egy tanmese jut eszembe erről egyébként, amit a minap hallottam La Fontaine-férjtől, és remekül összecseng az itteni magánszektor vezetőségi munkamoráljával:

Történt egyszer, hogy a Nagyvezír gondokkal felhős tekintettel járult a fényességes Szultán elé, és azt mondta neki:

– Ó, fényességes uralkodó, rossz híreket hozok; az államkincstár olyan üres, hogy visszhangzik, az udvar költségei pedig igen magasak – valahogyan pénzt kell szereznünk az alattvalóinktól. De egyet se félj, ó, hatalmasok vezére, mert én megtaláltam a megoldást! Nincs más dolgod, mint építtetni egy hidat a fővárosban, majd emeltetni a híd egyik oldalára egy vámszedő bódét, és fizettess egy akcsét azzal, aki át kíván haladni!

– Jó – mondta a Szultán, aki nem volt túl bőbeszédű.

A híd pár hónap alatt elkészült. A helyére került a vámszedők bódéja is, az áthaladók pedig lelkiismeretesen leszurkolták a pénzt. De az ország háborúban állt és a kincstár üres maradt.

– Ó, minaretek éke -kezdte a Nagyvezír pár hét elteltével, miután a Szultán színe elé bocsátották-, ismét rossz hírekkel kell szomorítsalak: az udvarnak sürgősen pénzre van szüksége, máskülönben nem viselhetünk sikeres háborút! De te egyet se félj, ó, elesettek felsegítője, megoldással is szolgálhatok! Nincs más dolgod, mint egy második vámszedőt rendelni a híd innenső oldalára is, így az átkelni vágyók két akcsével gazdagítják majd kincstáradat!

– Legyen, ahogy javasoltad – hagyta rá a Szultán.

A háború, melyet az ország viselt, elhúzódni látszott, és a szultáni udvar minden megmaradt pénzét magával vitte a hadsereg ellátása. A Nagyvezír tehát két hét múlva ismét felkereste a fényességes uralkodót. Ruháját szaggatva hajlongott előtte, majd belekezdett:

– Ó, háborúk veteránja, több pénzre van szükségünk!

Ezt már a Szultán sem állhatta tőmondatokkal, homlokráncolva válaszolt.

– Nagyvezír, már így is két akcsét fizet minden átkelni vágyó alattvalóm! Fizetnek akkor is, mikor rálépnek a hídra, és még egyszer, amikor végigmentek rajta! Igazán nem tudom, hogy mit találhatnánk még ki.

– Egyet se félj, pénznek bölcs forgatója – válaszolta bölcsen a Nagyvezír. – Tudom, mit kell tenned, hogy felvirágoztasd birodalmad kincstárát; annyi az egész, hogy tétess egy embert a híd közepére, aki jól megbasz minden áthaladót, és még két akcsét is elvesz tőlük.

A Szultán összezavarodott – nehezen hitte el, hogy a nép, mely fölött uralkodik, szó nélkül hagyna ilyen gyalázatot, de végül beleegyezett a Nagyvezír tervébe.

Teltek a napok, múltak a hetek, de nem érkeztek a nép soraiból becsmérlő kritikák a hatalom pénzszerzési taktikáját illetően. A Szultán szívében kavargott a kétely és kulminált a sértettség, mert képtelen volt elhinni, hogy az ő népe ennyire vak vagy mulya lenne. Elhatározta hát, hogy a következő pénteken nyílt fórumot tart, ahová a főváros minden polgárát elhívja, és személyesen jár a dolog végére.

Elérkezett a péntek, a Szultán leszállt a nép közé, és nekik szegezte a kérdést.

– Gyermekeim -így kezdte-, Ottománok vére! Hát nem látjátok, mit művel veletek a hatalom? Hát nem érzitek méltánytalannak, hogy egy olyan híd épült, aminek mindkét végén fizetnetek kell, és a híd közepén még két akcséért meg is basznak titeket? Hát elégedettek vagytok ti?!

A tömegből egy középkorú, tiszta tekintetű férfi lassan, bizonytalanul felemelte a kezét, hogy szót kérne. A Szultán szívét melegség járta át, ahogyan szót adott neki – lám, mégsem lehet bármit megcsinálni az ő hősi vérből fakadó népével…
A férfi megköszörülte a torkát, és így szólt:

– Ó, uralkodók tündöklő dicsfénye, most, hogy így megkérdezed, megvallom, hogy én bizony nem vagyok elégedett! Szeretném, ha a híd közepén álló férfit lecseréltetnéd…

———————————————-

Szóval kaptam az élettől két teljes szabadnapot, és az elején nem is tudtam, hogy mihez kezdjek vele. Tele volt a fejem csodálatos tervekkel, amik mind a tény köré csoportosultak, hogy most lesz a férjemmel két napom.
A hétvége végül elcsesződött, de nem csak úgy ímmel-ámmal, seggbedugott kézzel, hanem amolyan istenesen. Arra az esetre, ha valaki ezt szeretné utánam csinálni, alant felsorolom a fontosabb dolgokat, amelyekre feltétlenül figyelni kell.

Hisztizz!

Tegyük fel, hogy kurvasokat dolgozol heti ötvensok órában, és általában a hétvégéid jobb esetben is másfél naposak. Amennyiben így áll a helyzet, várd ki, míg az élet dob egy “hosszú” hétvégét, majd annak a hétvégének az első napján helyezkedj el a kedvenc foteledben és kezdd el lapos oldalpillantásokat lövellni a szeretteid felé, akik ha rákérdeznek, hogy mi a lópénisz van, akkor síri hangon feleld azt, hogy “semmi”, és nézz még laposabban, de ezúttal vigyél bele egy kis lemondó neheztelést is, amit egy sóhajjal finoman kihangsúlyozhatsz. Ne feledjük, hogy a hisztizés olyan, mint a sminkelés; koncentráció és precíz ecsetvonások kellenek a tökéletes végeredményhez.
Ne csüggesszen el, ha a jelenlévő szeretted (főleg, ha az egy férfi, mint esetemben) képtelen felfogni, hogy te most miért csinálod ezt az egészet – mivel a hisztizés mint olyan a női logikán alapul, azt férfi soha a bides életbe nem értheti meg. Ne feledd, hogy ezt magadnak, magadért csinálod.

Amikor már üvöltözésig eszkalálódik a helyzet, kérj 10 perc time outot, cigizz és záróakkordként sírva kérj bocsánatot. (Hasznos mondat lehet: “Ne haragudj, nem tudom, mi van velem.” És lehet, hogy tényleg nem tudod, de mi nők rejtelmesek és összetettek vagyunk.)

Végül nyugtasson a tudat, hogy lehet hogy sikeresen elkúráltad a hétvégéd első napját, de majd a vasárnap jobb lesz.

Baszódjon el a fűtésed!

A fenti, cigány átokként is fungáló kifejezés, amennyiben megvalósul, garantáltan elbassza a hétvégéd fennmaradó egy napját. Amennyiben lehetőséged van, válaszd a tél leghidegebb napját (én így tettem).

Az előző napi fogcsikorgatós veszekedés után először is ébredj arra, hogy a macskán jégcsapok lógnak, csakúgy, mint a hátsó feledről. Usain Boltként teperj a kombihoz és lásd, hogy szét van fagyva az egész istenverte fos. Kelts pánikot, vond be a férjedet is (csapatépítő jelleggel).

Hívogasd pánikszerűen a szervízt, kérj tőlük semmire-sem-jó távgyógyítást. Imádkozz sokat. Locsolgasd a kombi csöveit forralt vízzel. Mosogass jéghideg vízzel, közben nyüszögj. Sikítva javasold a mérnök férjednek, hogy talán ne öngyújtóval melengesse a kombit. Merengj el azon, hogy szíved szerelme hogy az istenbe kaphatott mérnöki diplomát. Bocsáss meg neki magadban.

Nevetgélj egy keveset, mikor Macgyver-férj hajszárítóra húzott, likas kotonnal szárogatja a kombit, mert “a légáram így célzottan érkezik a problémás területekre.” Ne említsd meg neki, hogy ez a húzása valószínűleg a blogon fogja végezni.

Nevess, mikor a hajszárító egy köhhenéssel elkussol. Ne gondolj arra, hogy ezt a Braun SilkPenis 5000-et a kuporgatott lóvédból spóroltad össze még tavaly, hogy pihipuhi legyen a hajad minden időben. Csak nevess tovább.

Meredj báván a telefonodra egész nap, mert a szervizes faszi letette a nagyesküt órákkal ezelőtt, hogy majd hívni fog. Mikor kicsöng, vesd rá magad és ipponnal küldd padlóra. Tudd meg, hogy a szervizesnek elromlott a kocsija és ma már nem fog jönni. Te csak nevess tovább, mert a könnyek az arcodra fagynának.

Üzemeld be a hősugárzót. Kapd ölbe a macskát. Bújj oda a férjedhez. Gondolj arra, hogy az élet mégiscsak egy vidám dolog. Még akkor is, ha időnként kibaszottul hideg.

(Tavaly óta sem lettünk jóbal a balikesiri téllel – szomorú előzmények itt olvashatók.)