Kis éji fene

Amikor nem tudok elaludni

alone

Ez a többedik ilyen éjszaka a héten, hogy hajnali négyig képtelen vagyok elaludni, csak forgolódok és szenvedek. Jó lenne azt mondani, hogy az élet megfoghatatlan törékenységén és összetettségén merengek, de hát a lóf frászt, egyszerűen csak nem tudok aludni, és addig bámulom a sötétséget, amíg az már bemászik egészen a fülembe és belefájdul a fejem. Ilyenkor általában azt csinálom, hogy… öööö, hát nem csinálok semmit, csak megadóan  várom, hogy elaludjak.

Ma volt nálunk vendégség, átjöttek a férjem barátai, rövid és csendes este volt, alig voltunk kilencen és már hajnali egykor el is mentek*. Ez volt az Első Hivatalos Vendéglátásunk Házaspárként (EHVH) és mivel senki nem halt meg vagy fakadt sírva, sikeresnek értékelem az estét.

Ma egy hete hogy itt vagyok. Az érzéseim elég vegyesek. Így, hogy otthon ülő feleség vagyok (egyelőre), elkezdtem belakni a házat egy kicsit, ami jó, mert hét elején még nem voltunk jóban. Olyan érzésem volt mintha folyamatosan valaki másnak a szobájában sunnyognék, pedig nem volna szabad ott lennem. Bármerre megyek idegen tárgyak idegen helyeken, és nem elég hogy fel nem fogom hogy kerültek oda, de még csak bátorságom sincs máshová tenni őket, mert “ez nem az én lakásom.”

Aki ismer tudja rólam, hogy betegesen vonzódom a tárgyakhoz. Szeretem a történeteiket, elnevezem őket és néha még azt is eljátszom, hogy személyiségük van és életre kelnek, ha nem vagyok a közelben (ez főleg plüssállatoknál jellemző). Odahaza Budapesten van egy kávésbögrém, és kizárólag abból voltam hajlandó inni a reggeli, délelőtti, délutáni, koraesti és esti kávéimat (ebben a sorrendben), és mikor utáltam felkelni, akkor is megnyugtató volt a tudat, hogy vár rám az én külön bejáratú, privát ibrikem. Jó, ebbe így bele sem gondoltam, de NEM VOLT KÉRDÉS hogy abból fogok inni. Mint ahogyan az sem, hogy hol van a vegyesbolt, milyen nyelven kell beszélnem az emberekkel, hol keressem a fájdalomcsillapítót vagy melyik villamos visz dolgozni. Az életem tele volt ilyen nem-kérdés-hogyokkal, és ezt persze csak most látom, hogy előlről kell kezdeni, mert itt egyelőre minden ködös még és össze-vissza (hol az a rohadt lábas, ennek nem is itt van a helye, ki a rák tette ide, országomat egy papírzsepiért).

Aki annyira kötődik a tárgyaihoz és a szokásaihoz, mint én, annak külön megrázó lecserélni az életterét. Hiányzik a bögrém, az ágyam, a kopógó nesz ahogy a kutyám áthalad a konyha csempéjén, az anyukám, a nővérem, a nyelv és persze hiányoznak a barátaim is.

Mindemellett egy hét elteltével kicsit kezdem érezni, hogy a lakás az enyém is és ma, amikor vettem új huzatot a vasalódeszkára, olyan felhőtlen örömöt éreztem mint általánosban, amikor sikeresen összeadtam két számot és ez még állati nagy dolognak számított.

*Itt Törökországban kicsit mások az arányok, amikor vendégeskedésről van szó.

 

“Kis éji fene” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. <3 <3 <3

    Októberben viszem az összes kis francodat, amit csak be tudok gyömöszölni a bőröndbe, a zsebembe vagy a fülem mögé. Solemnly swear.

  2. nyugodjál meg, attól megnyugszol – mondják az okosok. 🙂 Minden fcukin awesome lesz! 🙂 Várom a beszámolót annak tekintetében, hogy milyen munkán kívüli foglalkozásokon vettetek részt. 🙂 Tessék gyűjtögetni az élményeket. Tudom, hogy felelős cicaszülők vagytok – mi is kapjuk az ívet Stuart Máriától, ha itt merjük hagyni két napra – de hát kegyetlen a macskasosrs; majd befotózzuk őket a Sorstalanság borítófotójára. 🙂 viccet félre; tessék mozizni, kávézni, sétálni, esetleg kávézóban társasozni. 🙂 Bármi, ami nem a 4 fal között történik. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..