Kívül tágasabb

Kísérlet a vaginám hősies visszahódítására

Nagy lett odalent a tömeg. Eljött mindenki. Itt vagyon a magyar álomháztartás összes nagytiszteletű hímtagja és még az a sok-sok híres vagy kevésbé híres szakértője a témának, aki úgy érzi, muszáj volt megjelennie.
Szakértői szemmel nézelődnek, tapogatóznak és vizsgálódnak, az egyiküknél még valami műszert is felfedezni vélek, rá van írva, hogy “Fiú-gyermek-valószínűségi-kalkulátor”, hadonálszik vele, térerőt keres.

Én meg csak ámulok és bámulok, hogy hogy a picsába (höhö) fértek be ennyien a bugyimba, és persze, hogy mi a jóistent keresnek ott.

Novák Előd fitymáját gondok barázdálják; fogyik az magyar. Vasmarok szorongatja az ő heréit; ha tovább súlyosbodik a helyzet, még az is elképzelhető, hogy rá marad a magyar nők megtermékenyítésének embert próbáló feladata (de mint az Országgyűlési Népességpolitikai Albizottságának elnöke /a.k.a. ‘fajfenntartó kisiparos’/, pontosan tudja, hogy valakinek ezt is el kell végeznie). What to do. Előd gondterhelt arccal a tenyerébe köp és megoldja övét. Meg a tiedet is.

Régi szép hagyománya van a Múlt, az Értékek, az Erkölcsök és a Régi Szép Idők idealizálásának; akkor még az emberek nem váltak! Akkor még sírig tartott a házasság! Akkor még nem volt kérdés, hogy az ember lánya szül-e! Ó, azok a Régi Szép Idők! (May I hány egyet?)

És persze az Anyaság, így, nagy A-val, mert a szó megérdemli a tiszteletet, mint Nemecsek Ernő, Mikor Már Túl Késő Volt. Az a Csodálatos Anyaság, mondják jórészt férfiak (??) és elfelhősödött szemmel a távolba merednek, nyúltagyukban sportkocsikra és csöcsökre gondolva.

Az unokáim nagyapja

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Atatürk nevű bácsi – kilenc mély bók a nevének. Ez a bácsi katona volt és az első világháború után úgy döntött, hogy a sévres-i békeszerződést írja alá az, akinek két anyja van, és hogy sokkal jobb ötlet lenne felszabadító háborúba vezényelni az országot és visszafoglalni az elkobzott anatóliai területeket.

Ez a bácsi szerette hasznosan eltölteni a szabadidejét, úgyhogy miután 1923-ig bezárólag kisepregette az országból a görög, olasz, brit és francia csapatokat, felszámolta a belső ellenségeskedéseket, levert pár lázadást, a fővárost áttette Isztambulból Ankarába, miniszterelnök lett és széjjelreformálta Törökországot gazdaságilag, kulturálisan és szociálisan is.
Az egyik kedvencem, hogy a közszolgálatban dolgozó férfiaknak megtiltotta a szakállviselést hogy “európaibb” arculatot nyerjen a török parlament és államháztartás. Ez a remek fószer az 1920-as években rájött arra, amire Magyarország még a mai napig nem, nevezetesen, hogy ki kell nézned valahogy, amennyiben a népnek/a nép nevében prédikálsz.
Mert ugyan melyik értelmes, magát esetleg értelmiséginek tartó létező venne komolyan egy öltönybe bújtatott kucsmás parasztot..? Aki nem mellesleg arról beszél (és ami még nagyobb baj, hogy az ország vezetése hatalmazta fel arra, hogy beszéljen), hogy hogyan is tervez engem önbeteljesíteni. Ezen még akkor is felhúznám a brezsnyevi szemöldököt, ha magával a mondanivalóval nem éreznék ekkora ellenszenvet, mert végső soron hogy is jön ahhoz Leslie Fat, hogy engem önkibeteljesítsen, ugye. Mint nő a nővel, tisztára.
Na de hogy ez a Mr. Fat azt szeretné letuszkolni a torkomon, hogy én az unokaszüléssel teljesedjek ki, az már mégiscsak felháborító. Ha adott esetben a fajfenntartás zászlóvivője is lennék, ettől a hozzáállástól félárbócra konyulnék menten, és már csak azért sem vállalnék gyereket. Legalábbis nem Magyarországon.

I have a dream

Az utóbbi időben nem Novák Előd és Leslie Fat az egyetlen, aki éjt nappallá téve a magyar nép fogyatkozásán aggódik; évek óta hatlövetűzi a kormány a népet, hogy fogy a magyar, tejóisten, tessenek mán szülni, a jó életbe’ tényleg. És a kommunikációjukból süt a meggyőződés, hogy a nők at the end of the day erre valók, ugye. Hun tudósok kimutatták, hogy a munka igazából amúgy sem való nekik annyira, mert ugye kisebb az agyuk és nagyobb a csöcsük, így pl. egy állómunkában genetikailag lehetetlen, hogy megfelelő egyensúlyban maradhassanak, vagy hát ugye a politika sem nekik való, de azért aranyos, hogy próbálkoznak, meg olyan cuki, hogy egy adott munkakörben szeretnék megkapni a férfi kollégák fizetését.
Az már nem olyan cuki, hogy még az anyaságra is ösztönözni kell őket, mert olyan kis butuskák, hogy maguktól esetleg nem jutna eszükbe teherbe esni. Nem, ezek olyanok, mint a fogságban tartott pandák; ezeknek statisztika kell meg lobogtatott 10 milla, meg egy nagy villogó piros kartonnyíl, ami a legközelebbi férfi pöcsére mutat.
Nemzetünk nagy vezérei masíroznak az aurámba és magyarázzák, hogy a legszentebb szentség az anyaság MERT CSAK, és ha esetleg én más úton képzelem el az önmegvalósítást, akkor bizony én el vagyok tévedve.

Ezernyi kérdésem lenne, például az, hogy miért nem tartanak annyira országunk vezírei, hogy rám bízzák, szülök-e vagy sem. Hogy miért nem vesznek még annyira sem komolyan, hogy eldönthessem, mit akarok kezdeni az életemmel. Hogy miért tesznek úgy, mintha a gyerekvállalás kizárólag elhatározás kérdése lenne és egyedül a nőkön múlna. Hogy a kommunikációjukból miért érzem azt, hogy ez az álkeresztényi vaklárma kizárólag a fehér magyarokra vonatkozik (mert ugye a cigányokat legjobb lenne on the spot sterilizálni). Hogy ha én itt most önkiteljesedek és leszülök 3 kölyköt, akkor mi a garancia, hogy fel tudom őket nevelni (iskoláztatni, etetni, öltöztetni) és tudnak majd munkát vállalni ugye. Mert olyan firnyákos ez a mi jelenlegi helyzetünk, hogy a fogyó holddal fogyó magyar nemzet szent honában a betölthető állások mennyisége is fogy. Hogyazistenbe. Hogy ez az ország élhető lesz-e a kölykeimnek. Hogy mi van, ha nem találok alkalmas férfit a családalapításhoz – ebben az esetben kérhetem-e házhoz az Országgyűlési Népességpolitikai Albizottságának kirendelt megtermékenyítő szakemberét, aki mopeddel érkezik és lehetőleg még otthon lefürdik előre? Ebben az esetben kérhetek állami támogatást az úriember parkolójegyére?

E kiváló államférfiak kis rőzsedalokat zümmögnek az anyaság csodáiról, és azon gondolkozom, hogy vajon miféle fekete mágia segítségével tettek szert ennyi tényszerű tudásra a témával kapcsolatban.
Mert az oké, hogy az anyaság szép és jó, de kikérem magamnak, hogy ennyivel elintézzük a témát. Hiányolom azt a részt, ami a nehézségekről szól; a fájdalom, a fáradtság, a lemondás és a tény, hogy ez egy olyan biznisz, amiből életed végéig nem szállhatsz ki. Hogy mekkora a felelősséged, amikor egy emberi lény van rád bízva és nem kéne a szükségesnél jobban elcseszned a dolgot. (Na persze a férfiak nem csak karriert építeni meg önkiteljesedni, de anyának lenni is jobban tudnak a nőknél, így utólag is elnézést kérek a fentiekért.)

Olyan jó lenne, ha a magyarországi nőket vennék annyira komolyan, hogy megengedtessék nekik, hogy ők hozzák meg az életüket érintő nagy döntéseket.
Meg is raganám az ünnepélyes alkalmat és szeretnék kitessékelni minden hozzáértő férfit a bugyimból és áttessékelni őket a seggembe. Aki még annyira sem tart engem hogy eldönthessem, mihez akarok kezdeni az életemmel és a testemmel, annak én hótziher, hogy nem szülök faszt se, nemhogy unokát.