Osztálykirándulás a’ bótba’
Az új iskolámban összesen 11-en vagyunk angol tanárok, és már csak a nagy számok törvénye is biztosít róla, hogy legyen közöttünk néhány szerencse nélküli, elvetemült seggfej is. Az egyikük kitalálta, hogy iskolai program keretében hurcoljuk el a negyedikeseket a közeli áruházba, mert ott majd “milyen jól fogják hasznosítani az angoltudásukat.”
Ekkor elnézést kértem, a mosdóba fáradtam, a toalettbe kucorodtam, magamra húztam a fedelét és iszonyatosan jót röhögtem, mert:
- A neves közeli áruház neve KIPA, és nem tudtam másra gondolni, csak hogy mielőtt az odaépült volna, tuti egy kohnkurens SÁBESZ DEKLI volt a telken;
- A negyedikeseknek, minden eddigi erőfeszítésem ellenére, jelenleg nincs olyanja, hogy hasznosítható angoltudás. De még ha lenne is, hát mi a pék faszát is kezdenek vele majd egy török áruházban a török kiszolgálók és a török kasszások között? Hát szegényeket oltári hülyének nézné ott mindenki, hiába mondanák hogy Ih möhte ön epöl, a várt hatás helyett legjobb esetben is egy értetlen “nedijon szen kárdesim?”-re számítok. (“Mit te mondasz, testvérem?”)
Előre sajnáltam azokat a szerencsétlen tanárokat, akiket besoroznak majd erre a tripre.
Mikor kiheherésztem magam és visszatértem a tanáriba, megtudtam, hogy én leszek az egyik ilyen szerencsétlen.
Nem volt mit tenni, a kocka el volt cseszve. Az igazgató bácsi által megkomponált illatos levélke (“Diákjaink angol nyelvű tanulmányainak pozitív előmenetele érdekében holnap tessen hozzábaszarintani gyermekéhez némi kest, melyet majd in inglis elkölthet osztálykirándulás keretében, köszöntem szépen.”) kiment már aznap a szülőknek, én pedig az aznapi speaking óráimat a bevásárlás istenének csillagai alatt tartottam meg; készítettem kis kártyákat (rajtuk boltban kapható dolgok képeivel) a dinnyéknek, meg felírtuk a táblára, hogy milyen egy tipikus bolti párbeszéd (amit majd nem tudnak kivel lefolytatni úgysem), és megkíséreltünk két fős csoportokban szerepjátszani is, eladó-vásárló felállásban.
Keserűen tapasztaltam meg hogy ezek a kis majmok még az életben nem csináltak sem pármunkát, sem beszédcentrikus feladatot, de legalább még életükben nem láttak flashcardokat sem.
A gondolatot, miszerint minek baszakodjunk a sarki Sábesz Dekliben, mikor egyből vihetném őket egy Pentagon-beli tárgyalásra is, elvetettem.
Felvirradt a kirándulás aranyeres, üszkös seggű, házmester-arcú napja, és én lemondóan feltüszmékeltem a kölyköket a buszra, majd két kolléganőm kíséretében eltütükéztünk a Kapedlibe.
Halkan jegyzem meg, hogy kicsiny lüttyőim nem maguktól nem tudnak megszólalni angolul, ez nagy százalékban ostobácska tanáraik műve ugyi; többen közülük a lelkes idióták népcsoportját gazdagítják, mint például ennek a programnak a jó édes szülőanyja, aki már a busz indulásakor igyekezett lefektetni az alapszabályokat:
- Nó törkis, onli inglis!
- Bí kvájet!
- Dú jor szítbeltc!
Amikor meghallottam, hogy “do your seatbelts”, az összes létező hajamat rakoncátlankodó arcvonásaim elé pozicionáltam, mert az egy dolog, hogy a “fasten” (itt: bekötni) nem jut egy angol tanár eszébe, na de (ugye a “do” a nyers utcai szleng világában egyenest a kekszuális közös-ülést jelenti) arra bíztatni 8-9 éves gyerekeket, hogy basszák meg a biztonsági övüket, kicsit durvának találtam.
Megérkeztünk (“lájn áp, lájn áp!”), a majmaim beözönlöttek az ojjektumba, összevásároltak minden fasz cukrot meg kólát meg focilabdát meg legót (ugyebár egy rendőr+utcalámpa kombó 6000 HUF, de nem téma), szétüvöltözték az áruházat, összeverekedtek párszor, és egy kurva szót sem beszéltek angolul, de ezzel a török személyzetnek szemmel láthatóan nem volt túl sok baja.
Az iskola által kiküldött utólagos helyzetjelentés a szülőknek így szólt: A 4/C angol tanárai szervezésében elkirándult a Kipába, ahol az angol órákon megtanultakat apró bevásárlás keretében hasznosították. Tanulóink a program ideje alatt kizárólag angolul beszéltek. A jövőben e kirándulás mintájára tervezünk még mozi-, étterem- és hotellátogatást is.
Próbáltam elképzelni, ahogyan a negyedikeseim a Hilton recepciójánál érdeklődnek, hogy van-e szabad nászutas lakosztály, és jár-e a szálláshoz reggeli is, de valahogy nem tűnt valósághűnek a dolog.
Persze ha az iskolai kommunikáción múlik, az is bombasiker lesz.
Ezúton jelezném, hogy ha a festői oskola tanulói az angolórán tanultakat apró túsztárgyalás keretében hasznosítják, szívesen értékesítem drágán a megfilmesítés jogát.
Mint mindig, most is kiszagoltad a nagy lóvét! Shalom!
Ne viccelj, hát a karvalytőkét valakinek meg is kell termelni, édes húgám.
Édes kislányom, a fogalmazás *5, a helyesírás szintén, a stílus * 6- os.
Köszönöm, leülhetsz.
Én köszönöm a lehetőséget!
Imadom, hogy tanar vagy!!!! 😀
Ora elott ezt olvasni egy finom kaveval…isteni! 😀 a mastercard mehet a picsaba! 😀
😀 😀 😀 😀 jólesnek az őszinte és szofisztikált kommentjeid!