Azok a szerencsétlen nők

Thank God dammit I’m a woman

violence_against_women__79418-1429694085-1280-1280Mióta Ostoba-alsószélsőjobb felől fújdogál a langy, igaz magyar szellő a szép magyar dimbecskék és dombocskák felett, terítékre került a nők biztonságának kérdésköre. Mármint hogy az nem kérdés, hogy most biztonságban vannak-e, mert hogy abban vannak, de két üdítő és lélekmelegítő migráncsozás között azért a jó magyar leventék összevonják rózsa sándori szemöldöküket, és kifejezik szívbéli aggodalmukat a nők eljövendő sorsa felett – mert ugye ha gyünnek a migráncsok, majd nő nem marad szárazon. “Azok a szerencsétlen nők” bővebben

Mit rózsának hívunk

A török nevekről

baby-name-surprised-6Az oszmán, mint ősi pusztai nép, ki szegecses nyersbőr nyeregben üli meg lovát, egészen az 1400-as évek végéig a sámánista vallásban hitt, amikor is seg(g)ítő kezet nyújtottak az araboknak a Tökömtudja-Melyik Csatában, és ha már így esett, a vallásukat is átvették, és onnantól a muzulmán vallás szunnita ágát követik.
Ezzel együtt még a mai napig is megmaradtak sámánista jegyek a hitvilágukban; ilyen például az ártó szellemektől való félelem vagy a névadási szokások – a törökök jóval több figyelmet fordítanak az adott név jelentésére, mint a hangzására, emiatt meglepően sok ember rohangál eszméletlenül furcsán hangzó (értsd: nevetséges) nevekkel, mint például BÖRTECSÍNE, ami amúgy annak a farkasnak a neve, aki megmentette az oszmánok valagát valami rázós csatában. “Mit rózsának hívunk” bővebben

Család csak egy van (kivéve nekem, akinek kettő)

Családlátogatás

hqdefaultMég vagy két héttel ezelőtt elutaztunk a festői Adanába családlátogatni, amitől engem már előre kivert a rossebes frász; na nem mintha a családdal bármi gond lenne, csak a legutóbbi családlátogatáskor, ami egyben az első is volt még 2013-ban történt, traumatizálódtam.

Alant jönnek a borzongató részletek.

“Család csak egy van (kivéve nekem, akinek kettő)” bővebben

A hatodik hónapban

Fölföldobott mérföldkő, ki tudja, hol áll meg?

Ma van pontosan 6 hónapja64183769, hogy
kiköltöztem a jól csengő Balikesirbe! Úgy döntöttemtünk, hogy a jeles nap megérdemli, hogy megemlékezzek erről a csodálatos, demokráciában fulladozó országról és dicső népéről – nem titkolt célom az új ismeretek közvetítésén túl a szórakoztatásotok. Lássuk aztat a szőrös, vízipipát és rakit burutykáló török medvét!

“A hatodik hónapban” bővebben

Izmir, te csodás

Szombaton Izmirbe látogattunk, mert ott rendezték az idei építőmérnökök szakmai kiállítását. Nem kell azt hinni, hogy kaptam ajándékba egy romantikus hétvégét vagy ilyesmi, a nagy lórépát, kizárólag szakmai érdeklődés vezette a férjemet, én meg mentem utána – két autóbusznyi további építőmérnök bácsi és néni társaságában.

Történelmi érdektelenségek

Izmir eredeti neve Szmirna és a görögök fennhatósága alá, meg aztán a Bizánci Birodalomhoz tartozott egészen 1076-ig, amikor is a törökök elfog békésen beolvasztották az Oszmán Birodalomba, akik a város nevét Izmirre változtatták. Mert keresztény vallási központokat jódlizva-nevetgélve szoktak átadni más országoknak; mindennapi eset. Érted, kit izgat Izmir, amikor nekünk ott van a Vatikán, jóleszaz. Ugyan tengerpartja nem annyira van, de van őőőő… galamb, igen, egy csomó galamb. Allah veled is, testvérem. “Izmir, te csodás” bővebben

Money talks

Retkes pénzügyek

Országot váltani nem olcsó mulatság (és nem is mulatságos). Az egy dolog, hogy az egész a repjeggyel kezdődik, meg a bőröndök plusz díjával, de ne felejtsük el a dolog hivatali részét sem; különböző engedélyek meg jóváhmoney talksagyások meg papírok után rohangálás lógó nyelvvel és megcsömörlött lélekkel. Csak a héten eddig vagy 120k-t költöttünk szerény személyemre.

Mission: Residence Permit

Ahhoz, hogy a tartózkodási engedélyt lobogtathasd üdvözült pofával, kell egy csomó barom papír (pre-papírnak neveztem őket, mert önmagukban szart se érnek, de nélkülük nem jutsz el A-ból B-be) meg igazolás, kezdve a házassági anyakönyvi kivonattól a tartózkodási helyed tulajdoni lapjáig. “Money talks” bővebben

Az invalidusok

Gicsid lebetegeddüng

Eleinte csak a Fatih volt beteg. Mint minden feleség tenné, ápolgattam (=sajnálkozva néztem rá és kicsivel több mézet tettem a teájába) lelkiismerettel.  invalidusokAnyukámtól úgy tanultam, hogy az ilyen kórságok és nyavalyák családon belül nem terjednek, de rá kellett jönnöm, hogy a mi családunknak erről senki nem szólt, mert úgy benyaltam a cuccot másnapra, mint kísérletező kedvű, ám jövőkép nélküli fiatal a bélyeget.

Így esett, hogy a Behrem család takonyban tapicskolva és gedvában glébecolva töltötte a hét második felét. “Az invalidusok” bővebben