Törökbe fogadva
Két nap jól megérdemelt agyérgörcs
Történt pedig napjainkban, hogy időtlen idők óta megajándékozott a török magánszféra egy két, azaz KÉTnapos hétvégével, minek is volt szerencsém annyira örülni, mint a majom a csávója farkának.
(A török magánszféra ars poeticája egyszerű és lényegretörő: ha nem akarsz éhen halni, akkor dolgozz. Sokat. Nagyon, nagyon, nagyon sokat. Ja, és köszönd is meg.) “Hogyan baszd el a hétvégéd for dummies” bővebben
Another dick in the hole
Meglep, hogy ilyen gyorsan lement az első iskolahét, pedig megesküdtem volna, hogy soha nem lesz vége. Reggelente megszámoltam a lábujjaim és hogy hány nap maradt még péntekig, kedvetlenül kikecmeregtem a konyháig, aztán ölbenmacskával burutykáltam a kávémat jó húsz perceken keresztül, üresen bámulva a falat, és azt számolgatva, hogy hány óra múlva fogok hazaérni – pedig még el sem indultam. “Back to the Factory” bővebben
Hűvös szelek járnak
Vége van a nyárnak, visszavonhatatlanul és végérvényesen, és úgy látszik, a nyári szünet ideje ugyanolyan misztikusan és hihetetlen sebességgel felszívódik a francba, mint amikor még az iskolapad másik oldala volt nekem a hazai pálya.
Az ember lánya nekikezd egy macskás nyújtózással és a biztos tudattal, hogy “ennek a nyárnak sosem lesz vége”, mert bármeddig előrenézel az időben, ott még mindig nyár van, szabadság és napfény – a te időd és a te nyarad.
Aztán egyszerre azon kapod magad, hogy holnap megint munkába kell menni, hogy valamiért állatira fáj a fejed, és bármit megtennél azért, hogy a szünet egy-két napocskával tovább tartson még, mert te még nem vagy felkészülve az elkövetkezőkre, csak még egy napot, légyszi, könyörgök, csak még egyetlenegy napot adjatok nekem… “Repülések/zuhanások” bővebben
Put your hands up in the air – and pray!
Júniusban megkezdődött a muszlimok éves böjti hónapja, a Ramadán. Ugyan már évek óta járkálok az országba, de eddig igyekeztem tudatosan úgy rendezni, hogy kimaradjak a dologból. Idén nem volt ilyen lehetőségem, úgyhogy van szerencsém beszámolni életem első Ramadánjáról.
A muszlimok a vallási ünnepeiket az arabok ún. holdnaptárához igazítják, és mivel ez rövidebb az amúgy használatos Gergely-naptárnál, így ezek mindegyike vándorünnep, tehát nincs konkrét dátumhoz kötve. Ebben az évben a Ramadán júniusra esett, ami szerintem szívás, mert nyáron a napkelte és a napnyugta viszonylag távol esik egymástól. “Party Hard: Ramadán” bővebben
S az asszony elhagyja házát, ragaszkodik férjéhez s lesznek egy testté, s mennek szépségszalonba külhonban
Emlékeztek még az őszi gyantafiaskóra? Valahogy azóta nem volt kedvem házi praktikákkal szépülgetni, mert a Fatihnak már rendszeresen és napi szinten van munkája, szóval nem biztos, hogy haza tud szaladni hogy hozzon égésre való krémet/poroltót/defibrillátort. Meg már itt a Köfte velünk, akiért felelősséggel tartozom és a biztonságáért felelek, és ha elvéreznék egy házi szemöldökszedés alkalmával (simán kinézem magamból), nem tudom, ki etetné és takarítgatná a kis budiját, szóval jobb így mindenkinek.
A hozzáállásommal egy ütemben erősödött és vált robosztussá a szemöldökszerkezetem, és mikor reggelente már csak Brezsnyevnek neveztem a tükörképem, beláttam, hogy ez így nem mehet a végtelenségig és az angol parlament sorsára kell jutnom; sirtelenítésre van szükség.
Amikor pánikszerűen próbálsz egészségesebben élni
Már nem is emlékszem, hogy honnan jött az ötlet, hogy futópadunk legyen. Jaj, de mégis. Racionális Mérnök Férjjel az alábbi eszmefuttatást folytattuk le a múlt héten:
Ezt az utolsó mondatot a férjem a világ legtermészetesebb hangján mondta el, mint aki érti, hogy hogyan jutott erre a következtetésre. “Futóbolondok” bővebben
Amit már lehet tudni
Szombat óta boldog macskatulajdonosok vagyunk. Szemünk fénye egy sárga cirmos, akit az utcáról szedtek össze, kb. két és fél hónapos, és elfogulatlanul állíthatom, hogy a világ legdrágább kis teremtménye. A fennkölt Köfte nevet adtam neki a keresztségben (még nem tisztáztuk, hogy a macska az én vagy a Fatih vallását követi-e, így bátran merek fogalmazni), ami egyébként egy állati finom török fasírt. A névadás kapcsán a következő párbeszéd hangzott el köztünk:
Fatih: Ne nevezd már Fasírtnak!
Zsu: De miért ne?
Fatih: Mert folyton éhes leszel és fasírtot akarsz majd enni, ha a macskára nézel.
Zsu: … pontosan. Tehát minden marad a régiben.
A Macskavásárlás Legsötétebb Bugyrai
Immáron a második napom (napunk, mert a Fatih is bevonódott érzelmileg) szopódik el arra, hogy milyen macskánk is legyen. Olyan egyszerűnek tűnt! Egy alaposan kiépített kohn-cepcióval feküdtünk neki a kérdésnek, mert gondoltuk tudjuk, mit akarunk (nagy tévedés), mert nyilván egy van-macska kell nekünk. Lederiváltuk hogy egy török macska majd jól érzi magát egy (részben) török családnál. A férjem mérnök, így nálunk a rideg tények nagy megbecsüslésnek örvendenek.